Hirdetés

Menekülnek a szíriai feleségek

Évtizedekkel ezelőtt az elnyomás és a szegénység elől menekülve döntöttek Szíria mellett, most pedig ugyanezen okból választják a hazatérést. Ők azok a kelet-európai nők, akik szíriai férfival kötötték össze életüket, házasságukra pedig még az akkori szovjet vezetés is áldását adta, mert a kommunista eszmék terjesztésének eszközét látta benne.

2012. augusztus 10., 10:282012. augusztus 10., 10:28

 Több ezerre tehető a kelet-európai–szíriai vegyes házasságok száma, többségük még abban az időben – az 1960-as évektől kezdve – köttetett, amikor a Szovjetunió, valamint kelet-európai csatlósai és az egykori Jugoszlávia tárt karokkal várta az egyetemeken továbbtanulni vágyó közel-keleti és afrikai diákokat.

Ennek hátterében a Szovjetunió esetében az állt, hogy szerette volna kiterjeszteni politikai befolyását az ingatag Közel-Keletre, míg Jugoszlávia akkoriban az Aszad-család vezette szíriai rezsimmel szoros kapcsolatot ápoló, el nem kötelezett mozgalom vezetője volt. Olekszandr Bogomolov, a kijevi Közel-keleti Tanulmányok Központjának vezetője elmondta, hogy a szovjet hatóságok ösztönözték ezeket a házasságokat, amelyekre úgy tekintettek, mint a szíriai elit befolyásolásának hatékony eszközeire. A Szíriából érkezett diákok többsége ugyanis előkelő családok sarja volt, hiszen a rezsim eleve csak támogatóinak biztosította az európai tartózkodás lehetőségét.

A kelet-európai nők számára egy külföldivel, így egy szíriai férfival való házasság alapvetően a kommunista elnyomás előli menekülést jelentette, s egyben a jobb élet reményével kecsegtetett, míg másokat elsősorban Szíria kulturális gazdagsága és kellemes éghajlata vonzott. A Szovjetunió 1991-es felbomlása után is születtek vegyes házasságok, hiszen az orosz, ukrán vagy fehérorosz nők szemében továbbra is kívánatosnak tűnt a külföldi családalapítás, nem utolsósorban pedig jól jött számukra egy olyan férj, aki nem iszik.

Kszenyija Murtada a múlt héten menekült el Szíriából két kisfiával. A férjét, Azízt a kormányerők és felkelők közötti harcok jelenlegi fő helyszínén, Aleppóban hagyta. „Ki tudja, mi lesz? Itt háború dúl” – mondta a 36 éves ukrán asszony, akit 200 másik ukrán nővel együtt szállítottak haza múlt héten egy kormányzati repülőgépen.

„A férjeink a helyükön maradtak, harcolni fognak, és megvédik otthonainkat” – tette hozzá Murtada, aki évekkel ezelőtt az ukrajnai Odesszában ismerkedett meg az ottani egyetemen informatikát tanuló férjével. A volt kommunista országokból feleséget választó szíriai férfiak többsége a Bassár el-Aszad szíriai elnököt is tagjai között tudó síita alavita kisebbséghez, vagyis a társadalmi elithez tartozik. Ez a vallási közösség a szíriai felkelők első számú célpontja. A közel-keleti országból elmenekültek között van a szerb Biljana Ajúbi is, aki nemrég 40 másik honfitársával érkezett haza. Számára nem kérdés, ki okolható a vérontásért, amely miatt Aleppóban kellett hagynia a férjét.

„Az amerikaiak tehetnek erről. Ők pénzelik a felkelőket Katarral és Szaúd-Arábiával együtt” – hangsúlyozta. Hozzátette: Aszadnak semmi köze a mészárláshoz, és nagyon reméli, hogy a szíriai hadsereg győzni tud, ők pedig hamarosan visszatérhetnek Aleppóba. Svetlana Djurdjevicet az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúra emlékezteti a Szíriában kialakult helyzet. „Polgárháború van, olyan, mint Boszniában volt” – mondta az 53 éves boszniai aszszony. Ő a szerbekkel együtt néhány hete érkezett meg szülőföldjére, ahonnan – mint megjegyezte – szintén egy háború űzte el közel húsz évvel ezelőtt a közel-keleti országba.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés