
Menedékkérők és helyiek összetűzésére került sor Németországban és Görögországban szerda este. A szászországi Bautzenben a helyi rendőrség csütörtöki közleménye szerint nagyjából 80 helyi fiatal férfi és nő, valamint 20 fiatal menedékkérő csapott össze egy téren.
2016. szeptember 15., 16:202016. szeptember 15., 16:20
2016. szeptember 15., 20:142016. szeptember 15., 20:14
A helyiek – „láthatóan erőszakra kész személyek\", akiknek nagy része a szélsőjobbhoz sorolható – lózungokat skandáltak, amelyek szerint Bautzen és az összetűzés helyszíne a németeké.
A két tábor közötti vita tettlegességbe torkollt. Szemtanúk beszámolói alapján a menedékkérők ütöttek először. A helyszínre vezényelt rendőrökre is rárontottak, palackokkal, fadarabokkal és egyéb tárgyakkal dobálták meg őket. A rendőrök paprikaspray-vel, gumibottal léptek fel a támadókkal szemben.
Az intézkedésben 100 rendőr vett részt, a rendet hajnalra állították helyre. Garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást.
A görögországi Híosz szigetén az egyik befogadó központban tartott tiltakozó megmozdulás torkollott összecsapásokba. Mintegy 150 szigetlakó vonult a táborhoz, de a megmozdulást nem jelentették be a hatóságoknak, így a rendőrség könnygázt vetett be. A menedékkérők pedig a táborból kövekkel dobálták a tiltakozó helyieket, és azt követelték, engedjék őket Athénba utazni.
A Politisz című helyi hírportál számolt be a történtekről. Az Égei-tenger görög szigetein, Híoszon, Leszboszon, Számosz és Kosz szigetén a táborok egytől egyik túlzsúfoltak. A híoszi tábort például 1100 ember számára tervezték, de 3600 menedékkérő él ott. A kialakult helyzet miatt a helyiek is egyre elégedetlenebbek.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!