
Támogatás. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök néhány nappal a romániai elnökválasztás előtt fogadta George Simiont
Fotó: Facebook/George Simion
Rómában folytatta külföldi turnéját szerdán George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje.
2025. május 15., 09:582025. május 15., 09:58
Simiont az olasz fővárosban fogadta Giorgia Meloni miniszterelnök, akinek pártja, az Olaszország Fivérei ugyanúgy az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójának tagja, mint az AUR.
A találkozónak egyértelműen kampánycélja van, hiszen Simion közel 41 százalékos előnnyel nyerte meg a megismételt elnökválasztás múlt vasárnapi első fordulóját, így kedvező pozícióból várja a most vasárnapi második fordulót.
„Vannak barátaink, vannak szövetségeseink, de a legfontosabb, hogy van Istenünk” – állt George Simion üzenetében, amelyhez egy fényképet is mellékelt, amelyen az olasz kormányfővel látható.

Andrzej Duda lengyel elnök fogadta szerdán Varsóban George Simiont, miközben éles belpolitikai vitát váltott ki Lengyelországban az AUR vezetőjének és elnökjelöltjének szereplése Karol Nawrocki lengyel ellenzéki elnökjelölt előző napi kampánygyűlésén.
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga vezetője is bejelentette szerda este az X platformon (korábban Twitter) közzétett üzenetében, hogy Simiont támogatja az elnökválasztás vasárnap esedékes második fordulójában.
Korábban Simion a következő üzenetet tette közzé:
„Az olaszországi románok közösségében vagyok, sokan haza akarnak térni. Matteo Salvini olasz miniszterelnök (valójában: miniszterelnök-helyettes – szerk. megj.) most érkezik, hogy a volt lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel együtt üzenjen az itt élő olaszországi román közösségnek.
Tiszteljük mindazokat, akik Victor Pontára szavaztak. Klaus Iohannis után Románia biztosan nem akarja Nicușor Dant elnöknek” – fogalmazott George Simion.

George Simion, a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje látogatást tett Lengyelországban, és részt vett az ottani ellenzéki elnökjelölt, Karol Nawrocki keddi kampánygyűlésén Zabrze városban.
Simionnak egyébként a szerdai nap folyamán két vitán is részt kellett volna vennie Dannal, de mivel Olaszországban tartózkodott, mindegyiket kihagyta.
Mint megírtuk, az AUR elnöke kedden Varsóba látogatott, ahol a Jog és Igazságosság elnökjelöltjének kampányrendezvényén vett részt.
Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.
Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
szóljon hozzá!