Hirdetés

Megvédik emlékét: komoly tiltakozást váltott ki egy Szent II. János Pálról szóló film Lengyelországban

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Lengyelországban komoly tiltakozást váltott ki egy film, amelyet az amerikai tulajdonú TVN24 hírtelevízióban sugároztak Szent II. János Pálról. A dokumentumfilmben azt taglalták, hogy a néhai szentatya még krakkói érsekként mit tudhatott a lelkészek által elkövetett pedofil bűncselekményekről.

Krónika

2023. március 10., 08:452023. március 10., 08:45

2023. március 10., 13:232023. március 10., 13:23

A szejm (parlament) csütörtök este megszavazott egy határozatot, amely védeni hivatott Szent II. János Pál jó hírnevét. Ebben elítélik „a média gyalázatos kampányát, amely nagyrészt (az egykori kommunista) Lengyel Népköztársaság hatalmi apparátusának anyagain alapul”, olyan dokumentumokon, amelyeket „még a kommunisták sem mertek felhasználni”.

Idézet
Nem hagyjuk, hogy lerombolják annak az embernek az emlékét, akit az egész szabad világ a gonosz birodalma feletti győzelem egyik főszereplőjeként ismer el

– hangsúlyozzák. A pápát Lengyelország függetlensége visszaszerzésének, az orosz befolyási övezetből való felszabadulása jelképének is nevezik: II. János Pál ezen érdemeit számos ország vezetője többször méltatta, köztük Joe Biden amerikai elnök is februári lengyelországi látogatásán.

Hirdetés

Az Egyesült Államok lengyelországi nagykövetével is folytattak megbeszélést a nap folyamán a varsói külügyminisztériumban.

A közlemény szerint Mark Brzezinski nagykövetet „a lengyel piacon beruházó egyik televíziócsatorna tevékenysége kapcsán (…) hívták meg” a minisztériumba. A szóban forgó csatorna „működésének ugyanis ugyanolyan következményei lehetnek, mint a lengyel társadalom megosztására és feszültség keltésére irányuló hibrid háborúnak” – áll az MTI által idézett dokumentumban.

Mint írták, a nagykövetet tájékoztatták az említett lehetséges következményekről, amelyek között Lengyelország elrettentő képességének, valamint a veszélyekkel szembeni ellenálló képességének gyengülését is megemlítették.

A lengyel diplomácia lépését nagyjából egyértelműen azzal hozható összefüggésbe, hogy

az amerikai tulajdonú TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízió hétfőn egy dokumentumfilmet sugárzott, amelyben azt taglalták, hogy a néhai Szent II. János Pál pápává választása előtt, krakkói érsekként mit tudhatott a lelkészek által elkövetett pedofil bűncselekményekről.

Galéria

A film – amelyet Marcin Gutowski rendezett – számos tiltakozó visszhangot váltott ki Lengyelországban.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerdán az egykori „lengyel pápa” több felszólalását, köztük a kommunizmus bukása előtti lengyelországi zarándoklatát is felidéző videofilmet tett közzé Facebook-oldalán. Ebben Morawiecki aláhúzta: a háború ma nemcsak Lengyelország keleti határain túl folyik.

Idézet
Sajnos, léteznek olyan körök, amelyek nem katonai, hanem civilizációs háborút próbálnak kirobbantani Lengyelországban”

– jelentette ki. Megalapozatlannak minősítette azokat az érveket, amelyek szerint az egykori pápa pedofíliát tussolt volna el. Rámutatott: II. János Pált a TVN filmjében például egy kommunista állambiztonsági ügynök megszólaltatása révén próbálják kompromittálni.

Idézet
A pápával szembeni támadások olyan körökből indulnak ki, amelyek a hagyományt, a kultúrát és a normalitást a társadalom többségének eddigi életét felforgató forradalommal akarják felváltani

– fogalmazott Morawiecki, és II. János Pál emlékének védelmére szólította fel a lengyeleket.

Marek Jedraszewski krakkói érsek kedden azt mondta: II. János Pál emlékét azért támadják, mert az emberi méltóság, a házasság és a család védelmezője volt. A tekintélyét érő hazugságok felérnek egy „második merénylettel” a néhai pápa ellen – utalt az érsek a II. János Pálnak súlyos lőtt sebeket okozó 1981-es merényletre a vatikáni Szent Péter téren.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés