
Veselin Milic belgrádi rendőrfőkapitány szerint az elkövető halállistát állított össze kiszemelt áldozatairól
Fotó: Szerb belügyminisztérium
A büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján Szerbiában is 14-ről 12 évre kell csökkenteni – javasolta rendkívüli sajtótájékoztatóján szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő arra reagálva, hogy egy 13 éves hetedikes tanuló szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített Belgrádban.
2023. május 03., 20:572023. május 03., 20:57
2023. május 03., 23:312023. május 03., 23:31
A fiú július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is. Veselin Milic belgrádi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hetedikes fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A fiút a rendőrök elfogták.
Találtak nála egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy vázlatot, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt. Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fiú azért a szerdai napot választotta a bűncselekmény elkövetésére, mert osztályának aznap az első órája történelem volt, és a történelemórák tanterme esik a legközelebb az iskola bejáratához. A lövöldözés után a fiú maga hívta fel a rendőrséget, bemutatkozott, és elmondta, hogy megölt néhány embert az iskolában.

Három napos gyászt hirdetett Szerbia kormánya a kilenc halálos áldozatot követelő belgrádi iskolai lövöldözés áldozatainak tiszteletére – jelentette be szerdán a szerb oktatási miniszter. Sajtóbeszámolók szerint a diák hetek óta tervezte az ámokfutást.
A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Az anyát is előállították, az elkövetőt pedig a belgrádi neuropszchiátriai klinika egy elkülönített részén helyezik majd el. Aleksandar Vucic a sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a fiú nem volt bántalmazás célpontja, de kevés barátja volt, és ezért a közelmúltban az iskola egy másik osztályába iratkozott, ahol szintén nem fogadták be. A szerb elnök szerint a fiú tervein látszik, hogy valamilyen számítógépes játékot játszott, ahol mindenkinek több élete van.
„Hős lett abból a fiúból, akit csúfoltak” – vázolta fel a fiú vélt gondolatait a szerb államfő. A fiú apja a rendőrségnek azt mondta, van több fegyvere is, mindegyikre rendelkezik engedéllyel, és kombinációs zárral rendelkező széfben tartja őket. Arról nem tudott, hogy a fia is ismeri a kombinációt. A rendőrség tudomása szerint a fiatalkorú elkövető és édesapja gyakran járt lőterekre gyakorolni.
Aleksandar Vucic felvetette a kérdést, hogyan járhatott lőtérre egy kiskorú, hogyan vihette el az apja, és hogyan történhetett meg, hogy senki nem tiltotta meg neki a belépést. Az államfő szerint nem zárható ki, hogy a fiú tudta, nem vonható büntetőjogi felelősségre.
A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. A szerb elnök tájékoztatása szerint a 6,65 milliós Szerbiában 766 ezer legális fegyvert tartanak nyilván.
A szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdetett.

Többen meghaltak, amikor szerdán reggel egy hetedikes diák lövöldözni kezdett egy belgrádi iskolában.
Lehetségesnek nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy szabad gazdasági övezet létrehozását a Donbaszban, úgy, hogy az ukrán erők kivonulnak a még Kijev uralma alatt levő területről.
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon – sürgetett tűzszünetet XIV. Leó pápa.
Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer Epstein-dokumentumot hozott nyilvánosságra kedden a törvényi kötelezettségének eleget téve.
A kijevi vezérkar kedden elismerte az ukrán csapatok kivonását a donyecki régióban fekvő Sziverszk frontvárosból, amelynek bevételét december 11-én jelentette be Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök.
Peter Pellegrini szlovák államfő kedden aláírta a büntető törvénykönyvnek azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány „idegen hatalom” általi befolyásolását.
Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.
Az orosz hadsereg három aeroballisztikus, valamint 35 szárnyasrakétával és 635 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat, többen meghaltak, illetve megsebesültek, a légitámadás kritikus infrastrukturális objektumok ellen irányult.
Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra – jelentette ki az amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago rezidenciáján újságíróknak hétfőn.
Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn egy floridai, Palm Beach-i rendezvényen elmondta, hogy folynak a tárgyalások Oroszország ukrajnai háborújának befejezéséről, de nem adott konkrétumokat az előrehaladásról, a következő lépésekről vagy a határidőkről.
szóljon hozzá!