
Haszan Naszrallah elismerte, hogy súlyos biztonsági és katonai csapást mértek rájuk
Fotó: Videófelvétel
Izrael minden határon túlment a távközlési eszközök tömeges felrobbantásával Libanonban – jelentette ki csütörtökön Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah libanoni síita fegyveres mozgalom vezetője, miután milíciájának számos tagja is megsebesült a robbanásokban.
2024. szeptember 19., 21:482024. szeptember 19., 21:48
2024. szeptember 19., 21:582024. szeptember 19., 21:58
Naszrallah közölte, hogy vizsgálják a keddi és szerdai támadássorozat körülményeit. Harmincheten vesztették életüket és csaknem háromezren sebesültek meg személyhívók, illetve kézi adóvevők összehangolt felrobbantásában. „Kétségtelen, hogy az ellenállás és Libanon történetében is párját ritkító, nagyon súlyos biztonsági és katonai csapást mértek ránk” – mondta Naszrallah videóüzenetében, amelynek nyilvános közvetítése közben szemtanúk beszámolói szerint
„Izrael két egymást követő napon, egy-egy perc leforgása alatt több mint ötezer embert akart meggyilkolni” – hangoztatta Naszrallah. „Az ellenség minden határon túlment, már semmilyen törvényt és erkölcsöt nem tisztel” – jelentette ki Naszrallah, hozzátéve, hogy ez a támadássorozat „háborús bűncselekménynek minősülhet és akár hadüzenettel is felér”.

Újabb készülékek robbantak fel szerdán Libanonban, legkevesebb három halálos és több tucatnyi sebesült áldozatot követelve, miután az előző nap 12 ember meghalt, csaknem 2800 pedig megsebesült személyhívók felrobbanásában.
Naszrallah hangsúlyozta, hogy a támadásokat méltó megtorlás követi majd, és az Irán támogatását élvező Hezbollah nem hagy fel Izrael támadásával a közös határon át mindaddig, amíg a Gázai övezeti háború tart. Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) elithadsereg parancsnoka az IRNA állami hírügynökség szerint arról biztosította a Hezbollah vezetőjét, hogy Izrael „az ellenállás tengelyének pusztító válaszára” számíthat.
Az izraeli hadsereg csütörtökön közölte, hogy Hezbollah-hadállásokat bombázott Libanon déli részén. A közlés szerint a síita milícia harci övezetté változtatta a régiót. „Évtizedeken át hadi célokra használt polgári lakóházakat, alagútrendszert alakított ki alattuk, és élő pajzsként használta a civileket” – olvasható az állásfoglalásban, amely szerint az izraeli hadsereg biztonságos körülményeket akar teremteni annak érdekében, hogy visszatérhessenek otthonukba Izrael északi határtérségének lakosai.
Sajtóhírek és a tajvani licenctulajdonos szerint magyarországi cég állította elő azokat a személyhívókat, amelyek egyidejű felrobbantásával kilencen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek kedden Libanonban.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!