
Fotó: Mónus Márton/MTI
Törvénnyel tilthatják meg Németországban a kivételezést az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltással rendelkezőkkel – írta kedden a Die Welt című német lap. Az oltási kampány első szakaszában, március végéig 11-12 millió adag oltóanyaghoz jut Németország. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb hatmillió ember – a 83 milliós ország lakosságának nagyjából hét százaléka – kaphatja meg a két adagból álló oltást a következő három hónapban.
2020. december 29., 22:492020. december 29., 22:49
2020. december 29., 22:502020. december 29., 22:50
A beszámoló szerint a szövetségi parlament (Bundestag) kormánypárti frakcióiban már mérlegelik is, hogy miként lehet jogszabállyal biztosítani a beoltottak és a védőoltással nem rendelkezők egyenlőségét. Az állam tevékenységét ugyan megfelelően szabályozza a diszkrimináció tilalma, de az állami intézményrendszeren kívüli területeken nincs olyan szabályozás, amely megakadályozná az oltással nem rendelkezők hátrányos megkülönböztetését, és ezt a hiányosságot pótolni kell – nyilatkozott Volker Ullrich, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) egyik vezető jogalkotási szakpolitikusa.
Kiemelte: elfogadhatatlan és a társadalom megosztásához vezet, ha például légitársaságok csak oltással rendelkező utasok szállítását vállalják, vagy ha kitiltják az oltással nem rendelkezőket a vendéglőkből. A diszkrimináció tilalma mellett foglalt állást a napokban több kormánytag is, köztük a CSU-s belügyminiszter, Horst Seehofer és az SPD-s igazságügyi miniszter, Christine Lambrecht.
A szövetségi orvosi kamara (Bundesärztekammer) elnöke, Klaus Reinhardt is elutasítja a megkülönböztetést. Nem lenne „fair” – méltányos – ha az oltás kiváltságokkal járna – mondta Klaus Reinhardt kedden a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaságnak. Hozzátette egyelőre nem is jut oltóanyag mindenkinek, aki szeretné beoltatni magát, ezért különjogok juttatása helyett inkább a gyártókapacitás bővítésére kell összpontosítani.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint a vasárnap kezdődött oltási kampány első 48 órájában 41 962 embernek adták be a SARS-CoV-2 ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett vakcina első adagját. A kormány adatai szerint a kampány első szakaszában, március végéig 11-12 millió adag oltóanyaghoz jut Németország. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb hatmillió ember – a 83 milliós ország lakosságának nagyjából hét százaléka – kaphatja meg a két adagból álló oltást a következő három hónapban.
Az RKI keddi kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 12 892 SARS-CoV-2-fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez nagymértékű csökkenés az egy héttel korábbi 19 528-hoz képest, de főleg annak tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb tesztet végeznek és kevesebb laboratóriumban elemzik a mintákat. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 852 halálesetet regisztráltak. Az igazolt fertőzöttek száma így 1 664 726-ra, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 30 978-ra emelkedett Németországban.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!