2012. április 20., 15:242012. április 20., 15:24
Előzőleg a témához hozzászóló EP-képviselők nagy elismeréssel méltatták a dokumentumot. A napirendi kérdéshez kapcsolódó zárszavában Janusz Lewandowski költségvetési EU-biztos köszönetet mondott Tőkés Lászlónak azért az „együttműködő és konstruktív szellemért”, amelyet jelentése elkészítése során tanúsított. Költségvetési szempontból annak szükségességét hangsúlyozta, hogy a felsőoktatástól még a legszigorúbb megszorító intézkedések során se vonjanak meg anyagi alapokat. A felsőoktatás modernizációja azért is elengedhetetlenül fontos, hogy „az egyetemek ne munkanélkülieket gyártsanak futószalagon” – mondta az EU-biztos.
A most a parlament által elfogadott előterjesztés azt kéri az Európai Bizottságtól, az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményétől, hogy a 2014-2020-as költségvetésben kiemelt módon szerepeljen az egyetemek támogatása. A tagállamokhoz azzal a kéréssel fordul, hogy nemzeti össztermékük (GDP) 2 százalékát fordítsák felsőoktatási célokra. A regionális hatóságoktól azt várja el az Európai Parlament, hogy mind az egyetemi vezetőkkel, mind pedig az üzleti és a civil szférával partneri viszonyt alakítsanak ki, és a határokon átnyúló regionális együttműködésben rejlő lehetőségeket is használják ki.
Egyes kimutatások szerint az EU-ban működő, mintegy négyezer felsőoktatási intézmény közül mindössze kétszáz szerepel a világ ötszáz legjobb egyeteme között, és ezek közül is nagyon kevés kerül ki Kelet- és Közép-Európából. Tőkés jelentése akcióterv kidolgozását és az ehhez szükséges anyagi alapok biztosítását kéri az Európai Bizottságtól annak érdekében, hogy a kelet-közép-európai egyetemeket is a nyugat-európai szintre lehessen emelni.
A dokumentum az őshonos kisebbségek, illetve nemzeti közösségek felsőoktatásának – és az őket szolgáló intézményeknek – a támogatását kéri a tagállamoktól, különös tekintettel a veszélyeztetett kultúrákra. Hangsúlyozza, hogy ennek az anyagi hátterét, finanszírozását is biztosítani kell. A nyelvi sokszínűség megőrzése érdekében a helyi és regionális nyelvek, sőt a jelnyelv oktatását is szorgalmazza.
A hátrányos helyzetű közösségek, ezenképpen a romák, a fogyatékkal élők és más marginalizált közösségek számára is biztosítani kell a felsőoktatáshoz való hozzáférést – tartalmazza a megszavazott szöveg. Emellett külön fejezetben tesz ajánlásokat a nők felsőoktatási esélyegyenlőségének a biztosítása érdekében.
A felsőoktatási intézmények a demokratikus alapértékek elsajátításának a színhelyei is egyben. Ennek értelmében a dokumentum arra is kitér, hogy az európai alapértékek és az integráció tanítása mellett külön figyelmet kell szentelni az európai totalitárius rendszerekről szóló oktatásnak.
„Remélem, hogy az Európai Bizottság és a tagállamok oktatási politikáik tervezésében messzemenően figyelembe fogják venni a nagy többséggel megszavazott jelentést. Elégtétel és öröm számomra, hogy miután Erdélyben az elmúlt húsz esztendőben, rendkívüli erőfeszítések árán, részlegesen sikerült egy valamire való magyar nyelvű felsőfokú intézményrendszert létrehoznunk, ez alkalommal, a volt kommunista rezsim idejéből örökölt helyzeti hátrányainkat leküzdve, az európai egyetemi rendszer megújításához is sikerül hozzájárulnunk” – mondta Tőkés László a szavazást követően.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.