
Dél-Libanonban továbbra is rendszeresek a légicsapások
Fotó: Facebook/UNIFIL-PIO
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője az asúra síita gyásznapon közzétett vasárnapi videóüzenetében.
2025. július 06., 19:422025. július 06., 19:42
„Hogyan várhatják el tőlünk, hogy ne álljunk ellen, miközben az izraeli ellenség folytatja agresszióját, továbbra is megszáll öt területet, betör a területeinkre és embereket öl meg?” – tette fel a kérdést a Hezbollah vezetője. „Nem veszünk részt Libanon és a régió megszállásának legitimizálásában. Nem fogadjuk el az Izraellel való kapcsolatok normalizálását” – tette hozzá.
Tom Barrack amerikai különmegbízott éppen Bejrútban tárgyal. Barrack szombaton az X-en úgy fogalmazott: „Libanon történelmi pillanat előtt áll, hogy túllépjen a múltbéli megosztottságon, és végre beteljesítse eredeti szándékát – egy ország, egy nép, egy hadsereg.”
és rendszeresen légicsapásokat hajt végre, hogy meggátolja a Hezbollah katonai erejének újjáépítését. A libanoni egészségügyi minisztérium adatai szerint ezek az akciók november óta mintegy 250 ember halálát okozták, a háború során pedig több mint négyezren vesztették életüket. Növekvő nemzetközi és hazai nyomás nehezedik a Hezbollahra, hogy adja fel fennmaradó fegyvereit – számolt be róla a hirado.hu portál.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!