Hirdetés

Megkezdődött Mladics pere Hágában

Szinte pontosan egy évvel Ratko Mladics őrizetbe vétele után, szerdán megkezdődött Hágában az 1992-95-ös boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere a Nemzetközi Törvényszéken. A boszniai háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics pere szakértők szerint jóval több mint egy évig tart majd.

MTI

2012. május 16., 13:332012. május 16., 13:33

Radovan Karadzics volt boszniai szerb vezetővel együtt a 70 éves Mladicsot tartják az egyik fő felelősnek az 1995-ös srebrenicai népirtásért, valamint Szarajevó több ezer halálos áldozatot követelő, több hónapig tartó ostromáért. A háborúban összesen mintegy 100 ezren haltak meg, és 2,2 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. A két fő felelőst alapvetően ugyanazokkal a bűncselekményekkel vádolják.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken a vádirat ismertetésével kezdődött az eljárás, amelyben Mladics várhatóan maga látja el a védelmét.

Az ügyészséget képviselő Dermot Groome szerdán egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Mladics volt a fő irányítója a Boszniában végrehajtott etnikai tisztogatásnak. A tizenegy fővádpont között népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús törvények és szokások megsértése is szerepel.

Groome emlékeztetett arra, hogy az ügyészség tavaly le is rövidítette a vádiratot annak érdekében, hogy meggyorsítsa az eljárást. Az eredetileg a vádlott terhére rótt közel 200 vádpontnak így várhatóan csak mintegy a felével foglalkoznak a tárgyaláson.

A per a várakozások szerint jóval több mint egy évig tart majd. Más vádlottakhoz hasonlóan Mladics is igyekszik minél több halasztást kicsikarni. Egészségi állapota mellett már a bizonyítékok ismeretének hiányára, az elnöklő Alphons Orie bíró elfogultságára, adminisztratív hiányosságokra hivatkozva is kért már halasztást. Legutóbbi kérelmét mindazonáltal, amelyben az eljárás szerdai kezdetének későbbre tolását kérte, elutasították.

Az eljárás helyszínén, az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Törvényszék hágai épületénél boszniai áldozatok özvegyeinek és anyjainak egy csoportja is megjelent, hogy a helyszínen kövesse a pert. A csoport tagjai egyebek között mészárosnak nevezték a vádlottat, és felszólították a bírákat, hogy méltó büntetést szabjanak ki Mladicsra.

A vádlott korábban tagadta bűnösségét, és azt hangoztatta, hogy tevékenységével a boszniai szerbeket védelmezte.

A per kezdete újabb jelzés arra is, hogy végéhez közeledik a volt jugoszláviai háborúkkal foglalkozó törvényszék tevékenysége. Hágában összesen százhatvanegy személy ellen emeltek vádat horvátországi, boszniai vagy koszovói háborús bűnök gyanújával, és az ítéletek túlnyomó többsége már meg is született. Mladic pere az utolsó, amely a boszniai háborúval kapcsolatban indult.

A vádlottak közé tartozott a kilencvenes évek délszláv háborúiért legfőbb bűnösnek tartott Slobodan Milosevic volt szerb elnök is, ő azonban hat évvel ezelőtt, még ítélethirdetés előtt elhunyt a törvényszék börtönében.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés