2012. június 07., 13:262012. június 07., 13:26
A program célja a német megsemmisítő tábor eredeti állapotának megőrzése, amely Bogdan Zdrojewski kulturális és nemzeti örökségi miniszter szerint „örök intésként” hathat a leendő generációkra és segít feloszlatni a holokauszthoz fűződő téveszméket – olvasható a Gazeta Wyborcza című napilap online kiadásában.
A munkálatok az egykori Auschwitz I és Auschwitz II-Birkenau haláltábor egész területére kiterjednek, de a múzeumot nem zárják be a látogatók számára. Első ízben a birkenaui női tábor 2014 után felújítandó téglabarakkjait fogják előkészíteni renoválásra, de a faépületek és maradványaik megőrzésével is foglalkoznak.
A múzeum szerint a téglabarakkok műszaki állapota nem csak koruk miatt romlik folyamatosan, hanem azért is, mert a németek lebontott épületek maradványaiból építették fel ezeket, méghozzá lápos területen. A téglaépületek teljes felújítása akár tizenöt évet is igénybe vehet.
A renoválás költségét a 2009-ben alapított auschwitz-birkenaui alapítvány (Fundacja Auschwitz-Birkenau) állandó alapjából fedezik, amelyben 120 millió eurót terveznek felhalmozni. Az alap anyagi támogatását eddig 18 állam és három város vállalta: összesen 97 millió eurót ajánlottak fel, ami a felújítási munkálatok költségének 80 százalékát fedezi. A múzeum az éves munkálatok költségét 3,6 és 5,5 millió euró közötti összegre becsülte.
Auschwitz-Birkenauban a becslések szerint 1,1 millió ember, nagyrészt különböző országokból deportált zsidó pusztult el 1940 és 1945 között. A náci Németország által létrehozott legnagyobb haláltábor magyar áldozatainak száma több százezerre tehető, őket 1944. május 15. és 1944. július 9. között deportálták Magyarországról.
Ott gyilkolták meg a lengyel politikai és szellemi elit 85 ezer nem zsidó képviselőjét, 20 ezer romát, 15 ezer szovjet hadifoglyot és 12 ezer különböző országokból származó nem zsidó foglyot is.
A volt haláltábor területén 1947-ben létrehozott állami múzeumot évente milliók látogatják: tavaly több mint 1,4 millióan fordultak meg itt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.