Hirdetés

Megkezdődött a Breivik-per: a norvég tömeggyilkos büszkén pózolt a tárgyaláson

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Norvégiában megkezdődött a 77-szeres gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik pere. A sötét öltönyt viselő 33 éves férfi mosolyogva lépett be hétfő reggel a tárgyalóterembe, majd miután levették róla a bilincset, ökölbe szorított kezét magasba emelve üdvözölte a jelenlévőket. Ezerötszáz oldalas kiáltványa szerint ezek a jelek „az erőt, a becsületet és az Európa marxista zsarnokainak szóló kihívást” szimbolizálják.

MTI

2012. április 16., 13:452012. április 16., 13:45

Első megszólalását arra használta fel, hogy kijelentse: nem ismeri el a norvég bíróságok illetékességét, mivel azok a multikulturális eszmét támogató pártoktól kapták felhatalmazásukat. Ezenkívül - mint mondta - nem ismeri el Wenche Elisabeth Arntzen bíró illetékességét sem. Ezt azzal indokolta, hogy a bírónő a barátnője Gro Harlem Brundtland volt munkáspárti miniszterelnök lánytestvérének. Amikor a bíró rákérdezett foglalkozására, a vádlott azt mondta: író, aki most éppen börtönben ül, és ott dolgozik.

Korábbi kijelentéseivel összhangban azt mondta: elismeri az összes tettet, amellyel vádolják, de nem érez miattuk büntetőjogi felelősséget, „önvédelemből” cselekedett. A tárgyalásnak mintegy kétszáz fős hallgatósága van, felerészben a túlélők és az áldozatok hozzátartozói, felerészben újságírók. Végig jelen lesz Breivik öt napig tartó vallomástételén az a négy pszichiáter, akik a vádlott viselkedését tanulmányozták.

Sokan attól tartanak, hogy a 77-szeres gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik nézeteit népszerűsítő show-műsorrá változtatja az ellene szóló büntetőpert.

E magatartásával egyrészt feltéphet olyan sebeket a hagyományosan toleráns és nyugodt norvég társadalomban, amelyek esetleg már gyógyulásnak indultak a tavaly júliusi szörnyűség óta.

Valószínűleg már nem a tények lesznek fontosak a tárgyaláson: Breivik ugyanis büszkén bevallotta, hogy ő hajtotta végre az ámokfutást Oslo belvárosában, illetve Utoya szigetén. Minden jel szerint azonban tagadni fogja, hogy büntetőjogilag bűnös.

A bíróságnak a tíz héten át tartó perben egyrészt el kell döntenie, hogy épelméjű-e a vádlott, és ítélkeznie kell bűnei fölött. Az új pszichiáteri szakvélemény szerint beszámítható, és ezért büntetőjogilag felelősségre vonható. A korábbi szakvélemény még úgy szólt, hogy elmebeteg - paranoid skizofréniában szenved -, így nem vonható felelősségre.

„Nem csak azt akarja majd megmagyarázni, hogy tettei igazolhatók, de azt is el fogja mondani: sajnálja, hogy megakadályozták még több ember meggyilkolásában” - mondta Geir Lippestad, a vádlott védője. Lippestad azt tanácsolja az embereknek, akik figyelemmel kísérik majd az eljárást, hogy készüljenek fel egy lelkileg nagyon megterhelő vallomástételre. A védelem 29 tanú beidézésére kérte a bíróságot: mások mellett iszlamistákat, szélsőjobboldali bloggereket hívtak be, akik több oldalról megvilágítják majd Breivik világnézetét.

„(A törvényes igazságügyi eljárás) sajnálatos mellékterméke, hogy nyilvánosságot kap majd nézetei ismertetésére. Ez fel fogja kavarni az áldozatok érzelmeit, és ismét nagy fájdalmat fog okozni nekik” - mondta Atle Dyregrov, a norvég krízislélektani kutatóintézet igazgatója.

Breivik a tízhetes per elején körülbelül egy héten át tesz vallomást. Az NRK közszolgálati televízió engedélyt kapott rá, hogy közvetítse a per egyes részleteit, a vádlott vallomásának kivételével.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés