
2012. augusztus 26., 13:302012. augusztus 26., 13:30
A Sas nevű leszálló egységen vele együtt érkezett a Holdra Buzz (Edwin) Aldrin is, de ő „csak” másodikként tette lábát a felszínre. Harmadik társuk, Michael Collins eközben a Hold körül keringett a Columbia anyaegységben. Amikor Armstrongot megkérdezték, milyen volt a Holdon, a szokásos szűkszavúságával azt válaszolta: „érdekes hely, ajánlom”.
Ohióban született 1930. augusztus 5-én, egy farmon nevelkedett. Már gyerekkorában élénken érdeklődött a repülés iránt, és 16 évesen megszerezte a pilóta jogosítványt. A légierő kötelékében harcolt a koreai háborúban, ahol 1949-től kezdve 78 harci bevetésben vett részt. Az amerikai űrkutatási hivatalhoz (NASA) 1955-ben került berepülő pilótaként, és több mint 200 különféle repülő szerkezetet próbált ki. Az asztronautákat kiképző programba 1962-ben vonták be. Gyémántkoszorús vitorlázórepülő is volt.
Első űrutazását 1966-ban, a Gemini 8 űrhajó parancsnokaként tette. A holdraszállás után nem folytatta az űrrepüléseket, hanem csatlakozott a NASA kutató gárdájához. Egy év múlva a Cincinnati egyetem mérnök professzora lett. Későbbi éveit a katedra és ohiói farmja között osztotta meg. A közszerepléstől általában óvakodott. Kétszer nősült, két felnőtt fiút hagyott hátra.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.