Fotó: Wikipédia/Adrian Grycuk
Még mindig számos tennivaló akad Romániában a korrupcióellenes küzdelem terén, mint ahogy a sajtószabadság és az igazságszolgáltatás helyzetével sincs minden rendben – derül ki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének országjelentéséből.
2022. szeptember 15., 19:252022. szeptember 15., 19:25
2022. szeptember 15., 19:472022. szeptember 15., 19:47
A dokumentum elkészítésével megbízott testület szerint az ország jelentős előrelépést ért el a demokratikus intézmények működéséhez szükséges elvárások teljesítése terén, és kikérték az ET alkotmányjogi szaktestülete, a Velencei Bizottság álláspontját az igazságügyi reform keretében kidolgozott három jogszabály – a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, az igazságügyi rendszer megszervezéséről szóló és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács működését szabályozó törvény – kapcsán.
Továbbá amiatt is, hogy Románia azon országok egyike, ahol az Emberi Jogok Európai Bíróságának legtöbb ítéletét hagyták figyelmen kívül. Az ET parlamenti közgyűlése emiatt számos elvárást fogalmazott meg Bukaresttel szemben.
A korrupcióellenes küzdelem terén például a kormánynak folytatnia kell a korrupcióellenes stratégia gyakorlatba ültetését, és politikai támogatást kell nyújtania annak hatékony megvalósításához, a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelően kell módosítania a Büntető Törvénykönyvet és a büntetőjogi perrendtartást, emellett hatékonyan meg kell oldania a létszámhiányt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA).
A sajtó terén megfogalmazott elvárások között szerepel, hogy a kormány szavatolja az információhoz való szabad hozzáférést rögzítő jogszabályok érvényesülését, az Országos Audiovizuális Tanács függetlenségét oly módon, hogy egyértelmű szakmai követelmények alapján választják ki a tagjait. Biztosítania kell a sajtóban a tulajdonosi körök átláthatóságát, garantálnia a szerkesztői szabadságot, és olyan jogszabályokat kell elfogadnia, amelyek kötelezővé teszik a pártok és a sajtóorgánumok közötti olyan titkos szerződések nyilvánosságra hozatalát, amelyek lehetővé teszik, hogy közpénzeket folyósítsanak a média számára.
Az igazságszolgáltatás terén a 2025-ig kitűzött reformfolyamat folytatását kérik, valamint azt, hogy az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények kidolgozásakor vegyék figyelembe a Velencei Bizottság és a Korrupció Elleni Államok Csoportjának (GRECO) ajánlásait és aggodalmait. Emellett felszólítják a bukaresti kormányt, hogy fogadjon el olyan intézkedéseket, amelyek szavatolják a bírák és ügyészek függetlenségét az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló testület működése során.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!