Hirdetés

Megdicsérte Bukarestet a NATO-főtitkár

Példaértékűnek nevezte Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, hogy Románia a katonai szövetség azon tagállamai közé tartozik, amelyek erőfeszítéseket tesznek azért, hogy védelmi kiadásaik elérjék a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát.

Balogh Levente

2017. február 19., 15:072017. február 19., 15:07

2017. február 19., 15:242017. február 19., 15:24

A szövetség főtitkára pénteken közleményben üdvözölte a román erőfeszítéseket. „Gratulálok Romániának, amiért jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy 2017-ben a GDP 2 százalékára növelje a védelmi költségvetést. Egy bonyolult és változó fenyegetésekkel teli világban mind nagyobb védelmi költségvetésekre, mind a terhek igazságosabb elosztására szükség van” – mutatott rá Stoltenberg a NATO sajtószolgálata által kiadott közlemény szerint.

„Románia mindkettőt megteszi – ez követendő példa a többi szövetséges számára is” – hangsúlyozta a NATO főtitkára. Hozzátette, Románia azzal is bizonyította kezdeményezőkészségét, hogy otthont ad egy többnemzetiségű dandárnak, amely növeli a NATO-erők jelenlétét a szövetség délkeleti szárnyán. „Melegen üdvözlöm Románia erős elkötelezettségét a NATO iránt, amely a csapatok befogadásában és a költségvetésben is megnyilvánul” – fogalmazott Stoltenberg.

Orosz válasz a NATO-nak

Oroszország megerősíti katonai jelenlétét az ország déli részében és a Krímben annak nyomán, hogy a NATO-erők létszáma növekszik a térségben – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz NATO-nagykövet. Grusko szerint a NATO múlt heti döntése, miszerint megerősíti jelenlétét a Fekete-tengeren, tovább gerjeszti a feszültségeket a térségben, ami sérti Oroszország létfontosságú érdekeit.

Kevesen teljesítik a vállalást

A kormány által kidolgozott idei költségvetésben a GDP 2 százalékát irányozták elő védelmi kiadásokra. Ezt a tagállamok mindegyike vállalta, de csupán kevés ország valósítja meg. A szintet tavaly mindössze öt ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország – érte el. Donald Trump tavaly megválasztott amerikai elnök ugyanakkor közölte: az Egyesült Államok csak akkor teljesíti maradéktalanul védelmi kötelezettségeit, ha az európai szövetségesek növelik a védelmi kiadásaikat.

Ezt – mint arról beszámoltunk – legutóbb James Mattis amerikai védelmi miniszter erősítette meg a NATO védelmi minisztereinek múlt heti tanácskozásán. Leszögezte: a NATO tagállamainak eleget kell tenniük a védelmi kiadásaik növelésére vonatkozó vállalásaiknak, ha el akarják kerülni a szövetség tevékenységéhez nyújtott amerikai hozzájárulás \"mérséklését\".

Juncker: ne engedjünk Washingtonnak!

Európának nem szabad engednie a katonai kiadások növelésére vonatkozó washingtoni követelésnek, mert a fejlesztési és a humanitárius segítségnyújtás is a biztonság megteremtésének a része – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy beszédében, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) helyszínén.

„Az Egyesült Államok ezt már sok-sok éve mondja. Én nagyon ellene vagyok annak, hogy beadjuk a derekunkat\" – jelentette ki Juncker. Hozzátette, hogy Németországnak nem lenne pozitív a költségvetése, ha megnövelné a katonai kiadásait a GDP-je két százalékára a mostani 1,22 százalékról. „Nem szeretem, hogy amerikai barátaink leszűkítik a biztonság kérdését a haderőre, az volna ésszerű, ha egy több összetevőből álló dologként tekintenénk a modern stabilitási politikára.
Ha megnézzük, hogy mit tesz Európa a védelem, a fejlesztési és a humanitárius segélyezés területén, akkor az összehasonlítás az Egyesült Államokkal már teljesen másképp néz ki. A modern politika nem csak a védelmi kiadások növelését jelenti. Az európaiaknak inkább hatékonyabban kell elkölteniük a védelemre szánt pénzt\" – jelentette ki Juncker. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés