
2012. augusztus 14., 08:002012. augusztus 14., 08:00
Anders Behring Breivik (képünkön) tavaly július 22-én Oslo kormányzati központjában hét embert ölt meg egy pokolgéppel, majd egy szigeten lévő ifjúsági táborban 69 fiatalt lőtt agyon. A rendőrség nagyon későn, az első riasztás után 70 perccel érkezett ki a helyszínre.
A „július 22-e bizottság” tegnap kiadott elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy az oslói robbantásos merénylet megakadályozható lett volna, ha a korábban elfogadott biztonsági intézkedéseket hatékonyabban alkalmazzák, Utoyára pedig hamarabb kiérhetett volna a rendőrség. Az oslói robbantás és a belbiztonsági szolgálatok előtt már korábbról ismert Breivik letartóztatása között három óra telt el. A Jens Stoltenberg miniszterelnök számára készített közel 500 oldalas jelentésben a tíz jogászból és igazságügyi szakértőből álló bizottság rámutatott, hogy bürokratikus késlekedések miatt nem zárták le a forgalom elől a kormány székhelyéhez vezető utat, noha ezt már 2004-ben ajánlották.
Ez tette lehetővé, hogy Breivik a 17 emeletes toronyépület elé állítsa a 950 kilogramm robbanóanyaggal megrakott teherautóját. Stoltenberg nem tartózkodott a hivatalában. A testület jónak minősítette azt, ahogy a kormányzat a lakossággal folyamatosan kommunikálva kezelte az ügyet, és azt is, hogy a minisztériumok a székhelyükön bekövetkezett pusztítás dacára szinte azonnal folytatni tudták feladataik ellátását. Javasolta ugyanakkor, hogy hozzanak új intézkedéseket a hasonló merényletek megelőzésére.
ülönben Breivik perében augusztus 24-én hirdetnek ítéletet, és szabják ki a büntetést, ezt a bíró jelentette be június 22-én az Oslóban folyó bírósági tárgyalás utolsó napján. Szót kapott a 77 ember meggyilkolásával vádolt tömeggyilkos is, aki felmentését követelte. Cáfolta, hogy beszámíthatatlan lenne, és azt állította: az oslói, illetve az Utoya-szigeti gyilkosságokat azért hajtotta végre, hogy megvédje Norvégiát az iszlámtól és a multikulturalizmustól.
Az oslói államügyészség korábban úgy foglalt állást, hogy Breivik nem beszámítható. Az ügyészek vádbeszédükben azt kérték, hogy zárják elmegyógyintézetbe a szélsőjobboldali férfit. Geir Lippestad, Breivik ügyvédje az oslói bíróság előtt azt mondta, teljes egészében osztja az ügyészség véleményét, hogy Breivik szinte elképzelhetetlen kegyetlenséggel hajtotta végre szörnyű, terrorista tettét.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.