2012. február 27., 16:262012. február 27., 16:26
A kerekasztal hétfői állásfoglalásában ezért csalódását fejezte ki Gasparovicnak a Szlovákiában élő kisebbségekkel kapcsolatos hozzáállásával kapcsolatban.
„Az államfő a magyar nyelvű helységnévtáblák listáját tartalmazó kormányrendelet elfogadásának elhalasztására tett erőfeszítéseivel és a halasztás konkrét indokolásával elfogult magatartást tanúsított” - olvasható a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának közleményében.
Ivan Gasparovic tavaly nem írta alá sem az államnyelvtörvény szigorát enyhítő, sem pedig a kisebbségi nyelvhasználati jogok érvényesítését célzó törvényeket. Az államnyelvtörvény módosítása során a köztársasági elnök az abban kiszabható pénzbírságok teljes és következetes alkalmazása mellett foglalt állást.
A szervezet szerint az államfő megkérdőjelezte a szlovákiai magyarok számát, amikor háromszázezerre „becsülte” a több mint félmilliós szlovákiai magyarságot, és a kisebbségek nyelveinek védelmét is alkotmányellenes törekvésként próbálta beállítani. Szlovákia jelenlegi köztársasági elnöke még akkor sem hagyná érvényesülni a kisebbségek nyelvét, ha abban az állampolgárok megegyeznének - olvasható az állásfoglalásban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.