
2012. szeptember 06., 08:372012. szeptember 06., 08:37
Martonyi János a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tegnap azt mondta, hétfői berni látogatása alkalmával Didier Burkhalter svájci külügyminiszter felajánlotta országa segítségét a magyar–örmény kapcsolatok rendezésében, és Svájc – amely „hagyományosan egy közvetítő, semleges ország” – tud is segíteni. Minden lehetséges eszközt fel kell használni a Magyarország és Örményország közötti feszültség enyhítéséhez – hangsúlyozta.
Úgy fogalmazott, hogy Magyarország nem akart sérelmet okozni Örményországnak, a kormány jóhiszeműen járt el az azeri katonatiszt kiadatásának ügyében, és nem volt gazdasági háttere a lépésnek. Jelenleg az a legfontosabb, hogy megértessék az örményekkel, Magyarország mindig is barátként viszonyult hozzájuk – hangoztatta. Megjegyezte: ha ebben tud segíteni Svájc, „akkor mi ezért hálásak vagyunk”.
Azzal kapcsolatban, hogy kedden fenyegető üzenetet kapott Azerbajdzsán budapesti nagykövetsége egy örmény terrorszervezettől, Martonyi János kijelentette: „a szükséges intézkedéseket az erre illetékes szervek természetesen meg fogják hozni”. Németh Zsolt, a magyar parlamenti államtitkár kedden a Duna TV Közbeszéd című műsorában elismerte: az azeriek megtévesztették Magyarországot az azeri bűnöző kiadatása ügyében.
Ezt a helyzetet tisztázni kell – mondta, hozzátéve: mind az azeriekkel, mind az örményekkel együtt kell működni a jövő érdekében. Az államtitkár kifejtette: ebben az esetben is ugyanazt az eljárást folytatták le, amelylyel évente megközelítőleg 12 embert adnak ki, hogy szülőföldjükön tölthessék le a büntetésüket. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyeztette az ehhez kapcsolódó feltételeket, és a kormány egységes döntése alapján adták ki az azeri elkövetőt. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) eközben kedden este tüntetést szervezett a Kossuth-téren, amelyen a résztvevők azt követelték, hogy a magyar kormány kérjen bocsánatot Örményországtól.
Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára szintén kedden kijelentette: nem lehet dicsőíteni egy olyan gyilkosságot, mint amilyet Ramil Safarov követett el. Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.