
Fotó: Izraeli Védelmi Erők
Civilek elleni célzott támadásokkal és népirtással vádolta Izraelt a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) a Dél-afrikai Köztársaság – közölte újságírókkal Adila Hassim dél-afrikai ügyvéd csütörtökön.
2024. január 11., 14:162024. január 11., 14:16
Hassim közölte: a csütörtökön kezdődött meghallgatáson Dél-Afrika annak megállapítását kérte az ENSZ hágai székhelyű bíróságától, hogy
A kétnaposra tervezett tárgyalás csütörtöki napján Dél-Afrika érveit, pénteken pedig Izrael válaszát hallgatja meg a bíróság.
Eközben a katonai szóvivő csütörtökön közölte: az izraeli hadsereg (IDF) feltárt több mint háromszáz, és megsemmisített több mint száz, az iszlamista Hamász terrorszervezet építette alagutat a Gázai övezetben.
Az IDF szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Gázai övezetben tovább folytak a harcok, melyek az övezet déli részén, Hán-Juniszban kiterjednek a föld felett és a föld alatt is.
A hadsereg közzétett egy videofelvételt a Hamász Hán-Junisz alatti egyik alagútjáról, ahol a talált bizonyítékok alapján korábban izraeli túszok tartózkodtak, akiket az október 7-i terrortámadás idején hurcoltak a Gázai övezetbe. A föld alatti járat építésének költségét több millió sékelre becsülik. A háború kezdete óta több mint háromszáz alagutat tártak fel, melyek közül több mint százat felszámolt a hadsereg.
Csütörtökön délelőtt
A Rafael nevű izraeli fegyvergyár és a védelmi minisztérium sikeresen tesztelte a Spyder nevű légvédelmi rendszer új, fejlett termékét, a SPYDER All in One-t (Minden együtt SPYDER). A kísérletben közvetlen és pontos találattal elfogtak egy drónt. Ezt a légvédelmi rendszert a világ számos hadserege használja, s megoldást kínál különböző hatótávolságú légi támadóeszközökkel, drónokkal, repülőgépekkel, helikopterekkel és még taktikai ballisztikus rakétákkal szemben is.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök angol nyelvű videofelvételt tett közzé az X-en szerda este, melyben kijelentette, hogy
„Izrael a Hamász terroristái ellen harcol, nem a palesztin lakosság ellen, és mi ezt a nemzetközi joggal teljes mértékben összhangban tesszük” – mondta a kormányfő néhány órával azelőtt, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság meghallgatta Dél-Afrika keresetét, melyben a palesztinok elleni népirtással vádolják Gázában Izraelt.
Az utóbbi napokban kormányának több minisztere, köztük Itamar Bengvír nemzetvédelmi miniszter és Becalel Szmotrics pénzügyminiszter azt hangoztatta, hogy ismét izraeli telepeket kell létrehozni az övezetben, illetve hogy ösztönözni kell a gázai palesztinok „önkéntes kivándorlását”.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!