
Fotó: Izraeli védelmi minisztérium
Száz fölé emelkedett a Gázai övezetben a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni szárazföldi hadműveletek megindítása, október 27. óta elesett izraeli katonák száma – jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn.
2023. december 11., 13:292023. december 11., 13:29
A katonai szóvivők reggel újabb négy tartalékos katona haláláról adtak hírt. Hárman harcokban, egyikük pedig katonai közlekedési balesetben vesztette életét az övezet déli részén.
A Gázai övezetben zajló földi harcok kezdete óta, körülbelül másfél hónap alatt százegy izraeli katona esett el. Közülük hetvenen a humanitárius tűzszünetig, a többiek pedig december eleje óta, a harcok újrakezdése után vesztették életüket.
Az izraeli hadsereg „vállról indítható rakétákkal felfegyverzett terroristák megsemmisítésének” felvételét tette közzé. Tájékoztatása szerint a terepen lévő erők irányította repülőgépek több tucat terroristával végeztek az elmúlt napon, köztük olyanokkal is, akik egy rendelőintézetből jöttek elő.
A beszámoló szerint
Szintén Dzsabáliában alagutak lejárata és taposóaknák keresése közben egy lőszergyártásra szolgáló esztergagépet és a Hamász rakétakilövő-helyét fedezték fel mintegy ötven, részben indításra kész lövedékkel.
Az ENSZ tisztviselői arra figyelmeztettek, hogy
A magas rangú tisztviselők szerint forrpontra jutott a határvidék túlzsúfoltsága, mert több tízezer, a Gázai övezet északibb részéről érkezett menekült tartózkodik ott. A betegségek esetleges terjedésére is figyelmeztettek a kitelepítettek körében.
melyek közül a katonai szóvivő jelentése szerint hatot elfogó rakétákkal megsemmisítettek, kettő pedig lakatlan területen ért földet.
A libanoni síita Hezbollah milícia bejelentette, hogy két további fegyveresét ölték meg az összecsapásokban, a dél-libanoni Nabatía városából származó Ali Farant és a szintén dél-libanoni Abbász Arzonit. A Hezbollah adatai szerint a fegyveres konfliktus kezdete óta 100 emberük vesztette életét.
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet vasárnap este megvitatta a ciszjordániai palesztin munkások visszaengedését izraeli munkahelyeikre, de Benjámin Netanjahu miniszterelnök elhalasztotta a szavazást a témáról, mert megbizonyosodott róla, hogy a miniszterek többsége ellenzi a ciszjordániai palesztin munkavállalók beengedését az ország területére.
A kabinet a szükséges többség hiányában azt sem szavazta meg, hogy átutalják a Palesztin Hatóságnak a számukra beszedett, a Gázai övezetet illető vámbevételeket.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!