
A szlovák miniszterelnök szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá
Fotó: Robert Fico/Facebook
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben – közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
2024. május 19., 13:162024. május 19., 13:16
2024. május 19., 13:392024. május 19., 13:39
Kalinák azt mondta, hogy „egyelőre elmúltak a legrosszabb félelmek”, ugyanakkor a politikust egyelőre nem szállítják el a besztercebányai kórházból – közölte az MTI. A felvidéki Új Szó portál tudósítása szerint a tárcavezető elmondta, a miniszterelnök továbbra is intenzív ápolásra szorul, teljes felépülése hosszú időt vesz igénybe.
„Állapota továbbra is nagyon súlyos, és hosszú időre és pihenésre van szüksége a felépüléshez. Szilárdan hiszünk abban, hogy minden jó irányba fog haladni” – jelentette ki a kórházi illetékes. Kalinák hozzátette, tekintettel a miniszterelnök stabil, pozitív prognózisú állapotára a kórház az elkövetkező napokban rendszeresen tájékoztat majd a kormányfő gyógyulási folyamatának alakulásáról. A miniszterelnök-helyettes azt is elmondta, hogy Fico konkrét utasításokkal látta el a kormány következő lépéseit illetően. A kialakult helyzet megnyugtatását szolgálni hivatott lépéseket fokozatosan mutatják be.
Robert Fico szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá. A kormányfő sérülései nagyon súlyosak voltak. Szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában.
A férfit szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (Pezinok) székhelyű speciális bíróság elé állították, ahol előzetes letartóztatásba helyezték.
Ezzel egy időben a szlovák A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) újabb három személy ellen indított eljárást a közösségi hálón közzétett bejegyzéseik miatt, amelyben a Robert Fico (Smer) kormányfő ellen elkövetett merényletet helyeselték.
Az Újszó.com szerint a szlovák rendőrség figyelmeztet, a közösségi hálón közzétett bejegyzések nem maradnak büntetlenül, továbbra is figyelemmel kísérik a bűncselekmény elkövetését helyeslő és életveszélyes fenyegetéseket megfogalmazó bejegyzéseket.

Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!