Hirdetés

Májustól enyhítik a korlátozásokat Olaszországban, az átoltottság elérte a kilencven százalékot

•  Fotó: Tóth Gödri Iringó

Fotó: Tóth Gödri Iringó

A tizenkét év feletti olaszok kilencven százaléka legalább két oltásban részesült, s ez lehetővé teszi, hogy május elsejétől Olaszországban is eltöröljék a járványkorlátozásokat, amelyek között talán csak a beltéri maszkhasználat maradhat meg – közölte a római egészségügyi minisztérium szombaton nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva a Corriere della Sera című napilap vasárnap.

MTI

2022. április 24., 16:322022. április 24., 16:32

Az olasz kormány 2020 decemberében döntött arról, hogy 90 százalékos átoltottsági arányt kell elérni az országban a járványügyi korlátozások jelentős enyhítéséhez. A 90 százalékos átoltottság több mint 48,5 millió személy beoltását jelenti.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a harmadik, emlékeztető oltást már több mint 84 százalék vette fel. Lassabban halad a vakcina negyedik adagjának beadása, melyből egyelőre csak a 80 év felettiek és a gyenge egészségű, 60 év felettiek részesülnek.

Hirdetés

A jelenlegi járványhelyzet alapján az egészségügyi tárca arról döntött, hogy május elsejétől eltörlik az oltási vagy védettségi igazolás használatát.

Tömegközlekedési eszközre, munkahelyre, üzletbe, zárt térbe bármilyen igazolás nélkül be lehet majd menni. Kivételt jelentenek – december 31-ig – a kórházak, más egészségügyi intézmények és idősotthonok. Ezekben az intézményekben az emlékeztető oltások kötelezettsége december 31-ig érvényben marad betegek, ellátottak, dolgozók és látogatók számára egyaránt.

Ami a maszkhasználatot illeti: a jövő héten dől el, hogy fenntartják vagy eltörlik-e beltéren. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár korábbi nyilatkozata szerint májusban még fenntarthatnák az FFP2 típusú maszk kötelező használatát a tömegközlekedési eszközökön, a hivatalokban, vagy ott, ahol nem lehet biztonságosan távolságot tartani egymástól.

Itáliában a járványgörbe lassan ível lefelé, de a húsvéti családi összejövetelek után ismét emelkedett a betegek száma.

Főleg az iskolások és az idősek között. Szombaton a napi esetszám ismét 70 ezer felett volt, és a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben 143 olasz hunyt el. A kórházi helyzet hetek óta stabil: valamivel kevesebben, mint 10 ezren szorulnak kórházi kezelésre, 409 beteget ápolnak intenzív osztályon.

A járvány 2020 februári kezdete óta több mint 16 millióan betegedtek meg a 60 milliós országban, a halottak száma megközelítette a 163 ezret.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés