Hirdetés

Májusban dől el a csatlakozás dátuma

Az Európai Bizottság május 16-i országjelentése biztosan tartalmazza majd Románia és Bulgária európai uniós csatlakozásának időpontjára vonatkozó javaslatot – jelentette be tegnap Jose Manuel Barosso, az Európai Bizottság elnöke.

2006. május 10., 00:002006. május 10., 00:00

Barosso így cáfolta azokat a napokban megjelent sajtóinformációkat, melyek szerint a két ország csatlakozásának időpontjáról szóló javaslatot az EB őszre halasztaná, hogy nyomást gyakoroljon a két államra a reformfolyamatok felgyorsítása érdekében. A bizottság elnöke az Európai Parlament egyik képviselőjének kérdésére felelve erősítette meg, hogy a bizottság tartani kívánja a döntésre kijelölt eredeti dátumot.
A külföldi sajtó egy névtelenségét megőrizni kívánó tisztségviselő kijelentéseire alapozva röppentette fel a hírt, hogy a csatlakozás dátumára vonatkozó javaslatot elhalaszthatják. A feltételezésnek az is alapot adott, hogy az elmúlt napokban Olli Rehn bővítési biztos élesen bírálta a bolgár kormányt. A bővítési biztos elismerően szólt a Románia által elért haladásról, egyúttal viszont „sokkal határozottabb” fellépést kért a bűnözés ellen Bulgáriától, ahol a rendőrségi és az igazságszolgáltatási reform nem vezetett eddig a nagy bűnszövetkezetek vezetőinek és az alvilággal kapcsolatot tartó politikusoknak a felelősségre vonásához. Rehn nehezményezte továbbá, hogy Bulgáriában egyetlen sikeres büntetőeljárás sem indult annak a 173 bérgyilkosságnak az ügyében, amelyeket a brüsszeli bizottság becslése alapján 1992 óta követtek el az országban. A külföldi sajtóorgánumokban megjelent információk hitelességét tovább erősítette a szakértőknek azon véleménye, miszerint a halasztásra azért lenne szükség, hogy a két ország kormányára továbbra is nyomást gyakoroljanak, ezáltal pedig kiemelten figyelnének az igazságszolgáltatás reformjára.
A román hatóságok óvatosan reagáltak a halasztás dátumának elhalasztására vonatkozó értesülésekre, egyes politikai elemzők pedig a Tãriceanu-kormány megbuktatását célzó „össztűz” megrendezését gyanítják az információk hátterében.
Mint ismeretes, a menetrend szerint az Európai Bizottság május 16-án teszi közzé jelentését, amelyben megállapítja, hogy a két balkáni állam elég érett-e ahhoz, hogy csatlakozzon a huszonötökhöz 2007-ben. Szófia és Bukarest ugyan aláírta már a csatlakozási okmányokat, ám a szerződésben szerepel egy kitétel, miszerint bármelyik ország – 2007-re tervezett – belépése egy évvel elhalasztható, ha a közösség úgy ítéli meg, hogy a jelentkező nem elég fölkészült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés