Hirdetés

Magyarországon kimenekítik a roma nőket és gyerekeket a félkatonai tábor közeléből

Kiköltöztettek 276 roma nőt és gyereket Gyöngyöspatáról péntek reggel a Véderő nevű mozgalomnak a településre meghirdetett, katonai alapismereteket oktató tábora miatt - közölte Farkas János, a magyarországi Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke. Az egyik szervező közlése szerint a kiköltöztetetteket egy budapesti ifjúsági központban szállásolják el.

2011. április 22., 12:582011. április 22., 12:58

Farkas János elmondta, hogy a kiköltöztetés reggel 8 órakor, a Vöröskereszt közreműködésével zajlott. Utalt arra, hogy a Véderő a korábbi bejelentés szerint péntektől vasárnapig tartja a harci tábort a Heves megyei Gyöngyöspatán.

Bangó Tamás, a Bátonyterenyén alakult Együtt a Közjóért Egyesület elnöke, az akció egyik szervezője azt mondta: a romák saját maguk határoztak arról, hogy kimenekítik a gyerekeket és a nőket, hiszen az útvonal a Véderő táborába a cigánytelepen keresztül vezet, és félnek a fenyegetések miatti atrocitásoktól.

Hozzátette, hogy a férfiak mind a településen maradtak, próbálják védeni otthagyott értékeiket. Péntek délutánra országgyűlési képviselőket és nemzetközi jogvédőket várnak a helyszínre - közölte Bangó Tamás.

A Magyar Vöröskereszttől gyöngyöspatai civilek már kedden kérték, hogy a helyi nőket és gyermekeket vigyék el „táboroztatni” - mondta Selymes Erik, a szervezet főigazgatója. Közlése szerint a vöröskereszt a hozzá érkező kéréseknek eleget téve szervezett tábort a gyöngyöspatai cigány nőknek és gyermekeknek. Arról, hogy mennyi ideig tart majd a „táboroztatás”, Selymes Erik nem akart beszélni.

A gyöngyöspatai roma asszonyok és gyermekek kiköltöztetésről a rendőrség nem tudott, abban nem vettek részt - mondta a Heves Megyei Rendőrkapitányság szóvivője. Soltész Bálint közölte: péntek reggeltől húsvéthétfő reggel 6-ig fokozott rendőri ellenőrzést tartanak a gyöngyösi kapitányság teljes illetékességi területén.

A megyei rendőrök mellett a Készenléti Rendőrség emberei is részt vesznek a cigánytelep és a Véderő tábora közötti sáv lezárásában.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés