Magyarország–EU ellentét

Nehezebbé tenné a határon túliak beutazását a schengeni kódex Bár Magyarország nemmel szavazott az Európai Unió úgynevezett schengeni határellenőrzési kódexére, a többi tagállam támogató szavazatával és Szlovénia tartózkodásával ettől függetlenül tegn

Gazda Árpád

2006. február 22., 00:002006. február 22., 00:00

Juhász Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára (képünkön) szerint a szabály drágítaná, nehezítené a határon túli magyarok beutazását. A harmadik országok állampolgárainak beutazásához szükséges anyagi fedezet kérdéskörét a kódex ugyanis úgy szabályozza, hogy napi összeget határoz meg, amelyet beszoroz az eltöltendő napok számával, és ezt a határon fel kellene mutatni. A jelenlegi magyar gyakorlat beutazásonként ezer forintot kér felmutatásra. „A kormány a közeljövőben nem kíván változtatni a beutazás anyagi feltételein a határon túli magyarok számára” – szögezte le Juhász Gábor. Hozzáfűzte: ez azt is jelenti, hogy 2 hónap múlva, amikor a bejelentési kötelezettségnek eleget kell tenni, Magyarország a jelenlegi állapotot jelenti majd be. Magánvéleményként azt is hozzátette, hogy meg kellene kockáztatni a kötelezettségszegési eljárást is, és addig nem kellene változtatni a beutazási feltételeken, amíg Románia – várhatóan a jövő év első napjától – az EU tagja nem lesz.
Nem értett egyet az ülésen a magyar küldöttség azzal a francia kezdeményezésű javaslattal sem, amely a vízumdíjak emelését jelentette volna. A javaslat értelmében a díjak 60 euró körüli árra mentek volna fel, miközben jelenleg Magyarországon 35 euró körüli a díj. A vitában a magyar államtitkár úgy fogalmazott, hogy tekintettel a határon túli magyarlakta területek átlagosan durván havi 100 euró körüli fizetési viszonyára, ez „gazdasági vasfüggönyként nehezedne a határ két oldalán élő magyarság közé”.
Kijelentette: Magyarország nem tartja technikai kérdésnek, hogy mivel drágább a vízum, a határon túliak fizessenek érte többet, hiszen a szomszédságpolitika leglényegesebb gyakorlati eleme az, hogy az utazás lehetősége anyagi értelemben adott vagy nem adott. E kérdésben tegnap nem döntöttek, csupán abban állapodtak meg, hogy – miközben az emelés felvetését általában nem vitatja senki – a mentességek kérdéskörét külön szakértői találkozón vitatják meg, és a külügyminiszterek tanácsa is külön tárgyal a témáról. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
2025. szeptember 06., szombat

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt

Tekintettel kell lenni a nemzetközi energetikai infrastruktúra részét alkotó országok érdekeire, és Szlovákia nem akar részese lenni az energetikai infrastruktúrát érintő játékoknak – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök.

Zelenszkij szerint az orosz gáznak és kőolajnak nincs jövője, Robert Fico viszont országa érdekeit tartja szem előtt
2025. szeptember 05., péntek

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat

Megszorító intézkedések hatálya alá vett az Európai Unió külügyi tanácsa két orosz állampolgárt krími fogdákban elkövetett visszaélések miatt.

Az EU kiterjesztette az emberi jogok megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat
2025. szeptember 05., péntek

Putyin szerint Oroszországnak is szüksége van biztonsági garanciákra

Mind Oroszország, mind Ukrajna számára biztonsági garanciákat kell kidolgozni, Moszkva ezeket tiszteletben fogja tartani – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

Putyin szerint Oroszországnak is szüksége van biztonsági garanciákra
2025. szeptember 05., péntek

Három gyanúsított ellen ejtették a vádat az ellopott dák műkincsek ügyében

A holland ügyészség ejtette a vádat három gyanúsított ellen, akik a nagy értékű dák aranykincsek – köztük a híres coțofenești-i aranysisak és három aranykarperec – ellopásával kapcsolatban kerültek a hatóságok látókörébe.

Három gyanúsított ellen ejtették a vádat az ellopott dák műkincsek ügyében
2025. szeptember 04., csütörtök

Horrorkaravánokra vadásztak magyar és a román rendőrök

Magyar és a román rendőrök másfél hónapon át közös ellenőrzéseket tartottak Pest vármegyében: a túlsúlyos járművekre, a gyorshajtásokra, az okmányok érvényességére, a „horrorkaravánokra”, a pihenőidő betartására és a rakományok rögzítésére figyeltek.

Horrorkaravánokra vadásztak magyar és a román rendőrök
2025. szeptember 04., csütörtök

Uniós bíróság: egy EU-tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását

Egy európai uniós tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg egy európai elfogatóparancs végrehajtását, és nem veheti át a büntetés végrehajtását a kibocsátó tagállam hozzájárulása nélkül – közölte csütörtökön ítéletében az uniós bírósá

Uniós bíróság: egy EU-tagállam igazságügyi hatósága nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását