Hirdetés

Magyarok kenyere: Böjte Csaba szerint a világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre

Böjte Csaba és Páva Zsolt •  Fotó: MTI

Böjte Csaba és Páva Zsolt

Fotó: MTI

A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre - jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes vasárnap Pécsett, a Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepségén.

MTI

2017. augusztus 20., 15:382017. augusztus 20., 15:38

Az árva gyermekeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint a világ viszontagságait látva „olyan könnyen mondjuk ki, hogy nincs tovább, hogy a Jóisten elfordította az arcát”, de mint kiemelte,

Idézet
igenis a sorsot meg lehet fordítani és rajtunk múlik, hogy mit hoz a holnap”.

Korinek László jogászprofesszorra, a Pécsről indult Magyarok kenyere program ötletgazdájára utalva döbbenetesnek nevezte, hogy egy ember kezdeményezése ilyen szép eredményeket tud elérni. Korinek László a csapadékos időjárás miatt a Pécsi Egyházmegye Magtár elnevezésű rendezvényközpontjában megtartott ünnepségen az összefogás és a másokért tenni akarás fontosságát hangsúlyozta, majd külön méltatta a kárpátaljai gazdák idén is kiemelkedő búzagyűjtését.

Hirdetés

Az eseményen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke közölte, várhatóan az idei adománybúza mennyisége megközelíti vagy meghaladja a tavalyi 515 tonnát. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere többek között a baranyai megyeszékhely szerepét méltatta a jótékonysági kezdeményezésben.

Magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 2011-ben 10 tonna búza érkezett a kezdeményezés keretében Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg 2015-ben már 440, tavaly pedig 515 tonna.

A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével. Böjte Csaba elmondta, hogy az adománynak köszönhetően alapítványuknál 2500 gyermek ellátása biztosított.

A vasárnapi központi ünnepség házigazdája Sebestyén Márta népdalénekes volt, az összmagyar lisztből sütött nagykenyeret Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa áldotta meg. Idén is meg lehetett kóstolni a jótékony céllal készített Magyarok kenyere-kiscipókat, amelyeket a Pécsi Jótékony Nőegylet kínált adomány fejében.

Az ünnepet a szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint jó idő esetén a Ghymes együttes Kézfogás című koncertje zárja a pécsi Sétatéren helyi idő szerint este fél kilenctől. A Pécsi Egyházmegye pedig 18 órától ünnepi szentmisére várja a hívőket a bazilikába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés