
Fotó: MTI
A CEU-val kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet – közölte a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) reggel az MTI-vel.
2017. május 05., 11:162017. május 05., 11:16
A közlemény szerint a – hivatalos kanadai kormányzati oldalon közzétett – nagyköveti nyilatkozat lényegi eleme, hogy a kanadai kormány „komolyan aggódik" a magyarországi akadémiai szabadság miatt a törvénymódosítás kapcsán. A nyilatkozatban Isabelle Poupart sürgeti, hogy a törvény módosítására mielőbb kerüljön sor, mint ahogy arra szombaton „magyar vezetők kötelezettséget vállaltak".
„A tanszabadság olyan jog, amely mellett a magyar kormány mindig határozottan kiállt, és védeni fogja a jövőben is" – szögezték le.
Ugyanakkor a kormány elvárhatónak tartja, hogy a külföldi egyetemekre is ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, mint a magyar iskolákra. A magyar felsőoktatási törvény nemcsak Soros György iskolájára, a CEU-ra vonatkozik, hanem mind a 28 külföldi egytemre" – emelte ki közleményében a KKM.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a magyar tanszabadságot „Brüsszel sem kérdőjelezte meg, az indított kötelezettségszegési eljárás témája a szolgáltatások szabad áramlásának esetleges megsértése". Erről a magyar kormány természetesen hajlandó tárgyalni „ olvasható a KKM közleményében.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!