Kétnapos gyászt hirdetett Kárpátalján Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója pénteken a kelet-ukrajnai harcokban a héten elesett két kárpátaljai – köztük egy magyar – katona emlékére.
2017. július 21., 14:312017. július 21., 14:31
2017. július 21., 15:332017. július 21., 15:33
A kormányzó Moskal.in.ua című hivatalos honlapján közzétett rendelete értelmében a pénteki és szombati gyásznapokon félárbócra eresztik az állami lobogót a közigazgatási épületeken, az államhatalmi szervek és a helyi önkormányzatok korlátozzák szórakoztató rendezvények megtartását, a rádiók és televíziók szórakoztató műsorok sugárzását a megyében.
Hennagyij Moszkal a honlapján emlékeztetett arra, hogy a napokban a Donyec-medencében folyó harcokban a munkácsi 128-as dandár két kárpátaljai katonája esett el.
Csütörtökön szakadár mesterlövész végzett a 21 éves Szerhij Hladkij mezőterebesi (Sztrabicsovo) illetőségű, ugyancsak szerződéses állományú tizedessel. Balázs Zoltánt csütörtökön katonai tiszteletadás mellett búcsúztatták el szülőfalujában, Királyházán, és helyezték örök nyugalomra a közeli Nagyszőlősön, ahol feleségével és kétéves kislányával élt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!