
Fotó: Poliisi.fi
Több embernek sebesülést okozó, lőfegyveres incidens történt kedd reggel Helsinki egyik külvárosának, Vantaának az egyik iskolájában, a feltételezett elkövetőt nem sokkal később elfogták – közölte a finn rendőrség.
2024. április 02., 11:292024. április 02., 11:29
2024. április 02., 14:432024. április 02., 14:43
A beszámolók szerint hárman megsérültek. Az Yle hírportál szerint a gyanúsított egy 13 éves diák. Az iskolába 7 és 15 éves kor közötti gyerekek járnak.
A rendőrség később arról tájékoztatott, hogy meghalt a lövöldözésben megsebesült egyik diák, a másik kettő állapota pedig súlyos. A feltételezett elkövető, akit Helsinki Siltamaki nevű északi városrészében fogtak el, első kihallgatásán beismerte, hogy ő lőtte meg társait. Emberölés és emberölési kísérlet gyanújával nyomoznak ellene. Az esetnek más gyanúsítottja egyelőre nincs – idézte a rendőrséget az MTI.
A szülők szerint az incidens az egyik tanteremben történt. Erről úgy értesültek, hogy több gyerek félelmében felhívta őket az iskolából – írta a Helsingin Sanomat (HS) című újság. Az iskolának körülbelül nyolcszáz tanulója van és 90 pedagógusa van.
Finnország 2010-ben szigorított a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályokon, egyebek között 18-ról 20 évre emelte a fegyverviselési engedély alsó korhatárát, ráadásul annak megszerzését alkalmassági vizsgához is kötötte. Az 5,6 millió lakosú országban – ahol népszerű a vadászat és a sportlövészet – jelenleg mintegy 430 ezren rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel, összesen több mint másfél millió lőfegyverre.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
szóljon hozzá!