
Fotó: Fehér Ház/Facebook
Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, a bent sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.
2020. augusztus 11., 01:422020. augusztus 11., 01:42
2020. augusztus 11., 08:292020. augusztus 11., 08:29
A Fehér Ház környékét lezárták, és a sajtótájékoztatónak helyt adó terem ajtaját is bezárták kívülről. Amikor az elnök visszatért, elmondta: nem világos, mi történt, folyik a vizsgálat, egyelőre csak annyi tudható, hogy a Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak.
– fogalmazott Trump az újságíróknak. Az elnök egyúttal köszönetet is mondott a szolgálatnak a „gyors és hatékony” fellépésért. Arra az újságírói kérdésre, hogy a Fehér Ház alatti bunkerba ment-e, nemmel válaszolt. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egyáltalán nem jött zavarba, eszébe sem jutott, hogy ne térjen vissza a sajtótájékoztatóra. „Úgy nézek ki, mint aki zavarban van?” – kérdezett vissza az újságíróknak. „Biztonságban érzem magam a titkosszolgálattal, fantasztikus emberek, a legjobbak közül valók, kiválóan képzettek” – jelentette ki.
A sajtókonferencián egyébként Trump tájékoztatást adott a koronavírus-járványról, és – újságírói kérdésre válaszolva – kitért arra, hogy az immár nyilvánosságra hozott dokumentumok is bizonyítják, hogy a 2016-os választási kampány idején az Obama-adminisztráció megfigyelte, lehallgatta őt és a munkatársait. „Mindenki benne volt: tudott róla Obama elnök, Joe Biden, az alelnök, James Comey, az FBI vezetője és a hírszerzés vezetői is. Ilyesmi talán még soha nem fordult elő korábban az amerikai történelemben, és nem szabad megengedni, hogy még egyszer megtörténhessen” – hangoztatta Donald Trump.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!