Hirdetés

Likvidálni akarták Moldova leggazdagabb emberét

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Bérgyilkosok akarták megölni Vladimir Plahotniuc vállalkozót, a moldovai kormánykoalíció legnagyobb pártjának vezetőjét, az ügyben 17 embert vettek őrizetbe – közölte szombaton az ügyészség Chișinăuban.

Krónika

2017. április 09., 12:052017. április 09., 12:05

2017. április 09., 14:492017. április 09., 14:49

A Moldovai Köztársaságban nyolc, Ukrajnában kilenc embert vettek őrizetbe a tervezett merényletkísérlettel összefüggésben. Az MTI tájékoztatása szerint Vitalie Busuioc ügyész elmondta, a hatóságok tudomására jutott, hogy két ember adott utasítást Plahotniuc meggyilkolására. A gyanúsítottak 100 ezer dollárt kaptak megbízóiktól, s még ugyanennyit vehettek volna át, ha megölték volna Plahotniucot.

A rajtaütés során a rendőrség gránátvetőket, pisztolyokat, mobiltelefonokat, parókákat és álbajuszokat is lefoglalt. Arszen Avakov ukrán belügyminiszter megerősítette: a hatóságok Plahotniuc elleni merényletkísérletet hiúsítottak meg. Vlad Plahotniucot, a moldovai Demokrata Párt (PDM) alelnökét, illetve a chișinăui parlament volt alelnökét a volt szovjet tagköztársaság leggazdagabb embereként tartják számon. A jelentős politikai befolyással bíró oligarchát összefüggésbe hozták a Moldovában 2015-ben végrehajtott egymilliárd eurós banki sikkasztással is, ám nem indult ellene eljárás.

Az ukrán határőrszolgálat közölte, olyan nyomot találtak, amely bizonyítja, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak Vladimir Plahotniuc ellen készülő merénylet mögött. A moldovai politikust helyi, illetve ukrán bérgyilkosokkal akarták megöletni. A leleplezésüket célzó, szigorúan titkos műveletet – amelyben az ukrán és a moldovai hatóságok szorosan együttműködtek – ukrán részről személyesen Petro Porosenko elnök felügyelte.

Az ukrán határőrszolgálat közleménye szerint a merénylet elkövetése után a tetteseknek azonnal Ukrajnába kellett volna távozniuk a szomszédos Moldovából. A kijevi hatóságok ez alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a politikus megölésének célja – korábbi esetekhez hasonlóan – az ukrán hatóságok lejáratása és a moldáv-ukrán kapcsolatok aláaknázása volt. A közlemény szerint a merényletre felbérelt bűnbandába olyan személyeket toboroztak össze, akik 2015-2016-ban Kijevben, illetve az ukrán főváros környékén számos súlyos bűncselekményt, gyilkosságot, emberrablást, rablást követtek el.

A készülő merényletről az ukrán határőrség néhány hónapja szerzett tudomást, ami után az ukrán főügyészség rögvest megindította a vizsgálatot. Ezt követően a moldovai és az ukrán hatóságok kivárták, amíg a banda akcióba lépett. Április 6-án a bűnszervezet megkapta a gyilkosság elkövetéséhez a fegyvereket, valamint egy autót a meneküléshez. Április 7-én, a gyilkosságért előlegként beígért pénz átvételekor – tettenérés közben – Moldovában őrizetbe vették az egyik megrendelőt és két szervezőt, valamint elkoboztak négy RPG-26 típusú gránátvetőt, két pisztolyt és lőszereket. A merényletért 200 ezer dollárt ajánlottak a bérgyilkosoknak, ennek felét kapták meg előlegként. Ezzel egy időben Ukrajnában őrizetbe vették a banda vezetőjét és további nyolc tagját, akiktől fegyvereket, lőszereket, a készülő gyilkosságra utaló bizonyítékokat koboztak el.

Kijev nem először vádolja az orosz titkosszolgálatokat azzal, hogy támadásokat, provokációkat hajtanak végre azért, hogy aláaknázzák Ukrajna és a vele szomszédos országok kapcsolatait. A múlt hónap végén a lucki lengyel főkonzulátus elleni gránátvetős támadás után az Ukrán Biztonsági Szolgálat közölte: kiderítette, hogy egy radikális civil szervezet Oroszországban bujkáló vezetője szervezte meg a merényletet az orosz titkosszolgálatok megrendelésére. Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter a napokban meggyőződésének adott, hogy a beregszászi magyar zászló e héten történt megrongálása mögött is Oroszország áll, és a Kreml ily módon törekszik a magyar-ukrán viszony megrontására.


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés