
Fotó: Wikipédia
Oroszország Sztavropoli területén lezuhant egy Tu-22M3-as típusú, nagy hatótávolságú bombázó repülőgép – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. április 19., 14:222024. április 19., 14:22
Vlagyimir Vlagyimirov regionális kormányzó a Telegram-csatornáján hozzátette, hogy a balesetnek van egy halálos áldozata, egy pilótát pedig még keresnek.
A minisztérium azt írta: „a személyzet három tagját a kutató-mentő csapat kimenekítette. Egy pilótát jelenleg is keresnek”.
Vlagyimirov később közölte: „pontosított adatokat kaptunk a Krasznogvardejszkij körzetben egy orosz katonai repülőgéppel történt balesetről. Mély sajnálatunkra a személyzet harmadik tagja meghalt. Részvétemet fejezem ki családjának és barátainak. A negyedik pilóta keresése folytatódik” – idézte a kormányzót az Interfax.ru orosz híroldal. Hozzátette, hogy a két megmenekült pilótát regionális egészségügyi központokba szállítottak.
Az előzetes adatok szerint a lezuhanás oka műszaki meghibásodás volt. Ugyanakkor
„A légierő légvédelmi rakétaelhárító egységei az ukrán hírszerzés főigazgatóságával együttműködve megsemmisítettek egy Tu-22M3-as nagy hatótávolságú stratégiai bombázót - a Kh-22-es manőverező rakéták hordozóját, amellyel az orosz terroristák békés ukrán városokat támadnak” – mondta Olescsuk.
Az ukrán katonai hírszerzés szerint az orosz repülőgépet
Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője a Szabad Európa Rádiónak/Szabadság Rádiónak elmondta, hogy egy második orosz repülőgép az első támadása után kényszerült visszafordulni.
„Ez azt jelenti, hogy nem voltak képesek újabb rakétatámadást indítani Ukrajna ellen” – mondta Juszov.
Az esetről készült videófelvételeken az látható, hogy a sérült gép lángolva, pörögve zuhan a földre.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!