
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Lengyelországban a következő években három nagy atomerőmű létesül: az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van – jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
2022. november 02., 19:292022. november 02., 19:29
A kormányülést követő sajtókonferencián a miniszterelnök elmondta: elfogadták az első atomerőműről szóló határozatot, amelyben a kormány jóváhagyta a Westinghouse AP1000 technológiájú erőmű építését. Ez az előzetes tervek szerint az észak-lengyelországi Lubiatowo és Kopalino térségében létesül.
A második erőmű egy állami részesedésű lengyel magáncég, valamint a dél-koreai Korea Hydro & Nuclear Power (KHNP) projektjeként jön létre. Jacek Sasin miniszterelnök-helyettes, kincstárügy miniszter hétfőn a dél-koreai partnerekkel szándéknyilatkozatot írt alá, melynek értelmében az év végéig megvalósíthatósági tanulmány készül a közép-lengyelországi Patnówban építendő atomerőműről.
Ez az utóbbi, üzletinek minősített beruházás nem része a 2020-ban jóváhagyott lengyel atomenergetikai kormányprogramnak, mely szerint Lengyelország 2043-ig hat reaktorból álló két erőművet tervez építeni. Az első, 1-1,5 gigawatt áramot termelő reaktor után két-háromévente létesítenék a további, 6-9 gigawatt kapacitású erőműveket.
A kormányprogram részeként Morawiecki egy harmadik, szintén Közép-Lengyelországban építendő atomerőmű tervét is bejelentette. „Pontos helyét a legközelebbi hónapokban választjuk meg” – mondta el.
A kormányfő támogatja kisebb, MMR és SMR típusú mikro-, illetve kis moduláris nukleáris reaktorok létesítését is. Az ilyen technológiákról a PKN Orlen, a PGE és a KGHM lengyel állami vállalatok egyeztetnek nyugati partnerekkel – mondta el.
„Az ukrajnai orosz agresszió után döntéseket kell hoznunk a lengyel lakosok és cégek energiaellátásának stabil forrásáról” – jelentette ki.
Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter a sajtóértekezleten közölte: a három tervezett erőmű révén 30 százalékos lehet az atomenergia részesedése a lengyel energetikai mixben.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!