Lengyel tábornok irányítja az ukrán katonákat kiképző uniós missziót

Képünk illusztráció •  Fotó: Euromaidan Press/Twitter

Képünk illusztráció

Fotó: Euromaidan Press/Twitter

Piotr Trytek lengyel tábornokot bízták meg az ukrán katonákat kiképző uniós misszió műveleti vezetésével – erősítette meg csütörtök este Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

MTI

2022. október 28., 13:222022. október 28., 13:22

Blaszczak a Twitter közösségi honlapján  a Trytek kinevezéséről szóló aznapi brüsszeli közlést kommentálta. „Ez nagy felelősség, de Lengyelország pozíciójának elismerése is a nemzetközi színtéren” – írta bejegyzésében Blaszczak  miniszter.

A Hervé Bléjean francia altábornagy által irányított misszió egyik műveleti parancsnokának kinevezett Trytek tábornok korábban többek között az iraki és afganisztáni katonai missziókban vett részt. A NATO-ban előzőleg több parancsnoki posztot is betöltő Bléjean pedig 2020 óta az EU külügyi szolgálata (EEAS) részeként működő  katonai tervezési és végrehajtási szolgálat (MPCC) főigazgatója. Az EEAS lesz a misszió parancsnoki központja.

Az ukrán parancsnoki állomány több mint 15 ezer különböző rangú tagját kiképző misszió az EU tagállamai területén fog működni.

Műveleti parancsnokságok Lengyelországban és Németországban jönnek létre, a  kiképzés nagy részét pedig az ismertetett tervek szerint  Lengyelországban valósítják meg.

Mindeközben Mariusz Blaszczak irányításával a lengyel hadsereg korszerűsítése is folyamatban van,

ennek keretében péntek délután átadják a lengyel hadseregnek a Bayraktar TB2 török drón első szállítmányát az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec légibázison.

A közel 270 milliárd dollár értékű, összesen 24 drónból álló négy készlet beszerzéséről szóló szerződést 2021-ben írták alá. Az első, hat drónból és három mobilállomásból is álló készlet e héten érkezett meg Lengyelországba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik