2010. december 24., 09:192010. december 24., 09:19
| Ingyenes lesz a Magyar Távirati Iroda hírszolgáltatása, de a speciális megrendelésektől a jövőben sem zárkózik el a közmédiarendszer – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szakértője. Szabó László azt hangoztatta: az adófizetők pénzéből működő Magyar Távirati Iroda alapszolgáltatásként nyújtott híreinek ingyenesnek és mindenki számára elérhetőnek kell lenniük. Az is kiderült, hogy egy év alatt három lépésben újul meg teljesen a magyar közmédia rendszere; ez azt jelenti, hogy 2012. január 1-jétől lehet majd új, egységes, nemzeti közmédiáról beszélni, a minta pedig a BBC lesz. A Magyar Televízió 2-es csatornája a jövőben „magyar gyerektévévé” alakul, célközönsége a 3–17 éves korosztály. |
Martonyi közölte, hogy „Magyarország teljes mértékben elkötelezett a jogállamiság és az európai értékrend képviselete mellett”. A német külügyminisztérium államminisztere szerint a médiatörvény „nem vet jó fényt a közelgő magyar EU-elnökségre”. Werner Hoyer Berlinben kijelentette: „ha csak a legcsekélyebb gyanúja is fölmerül annak, hogy az Európai Unió egy tagországában a média szabadságát a tartalmi ellenőrzés valamilyen formájának vetik alá, az komoly aggodalomra ad okot.”
A szakma és számos külföldi, illetve uniós hivatalosság által is bírált jogszabály kapcsán egyébként Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön kijelentette: nem az a kormány célja, hogy a magyar sajtóval háborúzzék, hiszen az ilyen harcot a konzervatív oldal eddig mindig elveszítette az elmúlt húsz évben. A frakcióvezető szerint az a cél, hogy megpróbáljanak olyan kérdéseket szabályozni, amelyek eddig nem voltak szabályozva, „viszont ha nem működik a dolog, akkor korrekcióra szorul” – fűzte hozzá.
A Magyar Szocialista Párt felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és néhány politikus is negatívan szólt az új médiaszabályozásról – mondta Lázár János. Szerinte az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, „mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal” – jelentette ki. Elmondta, hogy a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.