Hirdetés

Lázár: még mindig nem végeztük el Trianon gyászmunkáját

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

„Elvárjuk, hogy legyen vége a Kárpát-medencében a magyarok lopakodó elnyomásának és asszimilálásának” – jelentette ki Lázár János a makói országzászló újraavatásán. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Trianon gyászmunkáját még mindig nem végeztük el.

MTI

2017. június 01., 10:552017. június 01., 10:55

Lázár János úgy fogalmazott, a gyászidőszak 97 évvel a tragédia és 75 évvel a rá emlékező országzászló felállítása után sem zárult még le. Csonka emlékművek az újraállított országzászlók, mert csak a trianoni szégyen egyik felét mutatják meg, tette hozzá.

A traumának sosem csak áldozatai vannak, hanem elkövetői, cinkosai és haszonélvezői is. Az ő felelősségük, az engesztelés és a bocsánatkérés emlékműveit nem találjuk

Hirdetés

Párizsban, Versailles kastélyai között, a Felvidéken, Erdélyben, a Partiumban, Délvidéken és Kárpátalján sem, mondta a politikus. Hozzátette: sehol a bocsánatkérésnek, a múlttal való szembenézésnek, a magyarok megkövetésének legalább egy szimbolikus gesztusa az egykori antant hatalmak jogutódjai részéről.

Lázár János rámutatott, Trianont Európában vagy a Kárpát-medencében még mindig lehet békeszerződésnek nevezni, pedig diktátum volt, történelmi igazságtalanság egy nemzettel szemben, amely miatt az egész nyugati világ máig adósa Magyarországnak.

Idézet
„Ma földet vissza nem kérünk, határrevíziót nem követelünk, békés és józan nép vagyunk.”

De elvárjuk, hogy legyen vége a Kárpát-medencében a magyarok lopakodó elnyomásának és asszimilálásának, hogy a magyar helység- és utcanévtáblák mindenütt megmaradhassanak, a magyar nyelvű kulturális és oktatási intézmények ugyanolyan esélyekkel és jogokkal működhessenek mint az adott államot alkotó többségi nemzeté.

Követeljük, hogy a magyar kisebbségek politikai érdekképviselete az adott állam területén ne tiltott vagy tűrt, hanem támogatott tevékenység lehessen, a magyarok autonómiát kaphassanak

ott, ahol a kulturális és gazdasági helyzetük éppúgy feljogosítja őket, mint a katalánokat vagy a dél-tiroliakat Európa más tájain - mondta miniszter.

A trianoni diktátum centenáriuma nem felejtésre alkalom, hanem a szembenézésre, az erkölcsi, politikai jóvátételre. Az országzászlók erre a kötelezettségre is emlékeztetnek, nemcsak minket magyarokat, hanem a szomszédainkat és a közös Európa vezetőit is - hangsúlyozta Lázár János.

Erős Európa csak erős nemzetállamok egyenlő szövetségéből lehet. Egyenlő nemzetállamokról pedig nem beszélhetünk addig, amíg az egyiknek ünnep az, ami a másiknak gyásznap - szögezte le a politikus.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, az országzászló a nemzet egységének szimbóluma.

Az emlékmű „megkiáltja” azok fájdalmát, akik nem állíthatnak a határ másik oldalán országzászlót, hogy a nemzethez való hűséget kifejezzék

- közölte a politikus. Hisszük, hogy minden nemzetnek és nemzetrésznek joga van a létezéshez. De elvárjuk, hogy elfogadják, nekünk magyaroknak is jogunk van a létezéshez, nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken, a Kárpátalján, ahol magyarok élnek - szögezte le Semjén Zsolt.

A politikus kitért arra is, a trianoni tragédia azért történt meg, mert egy olyan kormány jutott hatalomra, amely nem tartotta értéknek a nemzeti létet, tudatosan szétverte a hadsereget, államigazgatást, megbénította a magyar nemzet önvédelmi reflexeit. Nem külső ellenségeink győztek le minket, hanem a belső árulók, akik nemzetellenes politikát folytattak – mondta. Hozzátette: „ha erős nemzeti kormánya van Magyarországnak, akkor nem lehet minket legyőzni”.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét, miután bátyja a férjét jelölte igazságügyi miniszternek
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
Hirdetés