Hirdetés

Külön frakciót akar a KDNP

Az SZDSZ ismertette elképzeléseit a koalíciós tárgyalások előtt Önálló országgyűlési frakció létrehozását fontolgatja a magyar választásokon a Fidesszel közösen induló Kereszténydemokrata Néppárt. A KDNP szóvivője szerint mindenképpen megmaradna az együttműködés a Fidesszel, miközben külön frakció esetén több megszólalási lehetőség lenne a parlamentben, eggyel több ellenzéki tag a házbizottságban és tagság különböző szervezetek kuratóriumaiban is. Közben az SZDSZ ismertette elképzeléseit a kormánykoalíció hétvégi megbeszélése előtt.

Gazda Árpád

2006. április 26., 00:002006. április 26., 00:00

A magyarországi választásokon győztes kormánypártok csütörtökön és pénteken, Balatonőszödön tartják koalíciós tárgyalásaikat. Ezen Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint a liberálisok a gazdaságpolitikára, az egészségügy átalakítására, az oktatási reform folytatására vonatkozó, valamint a szociálpolitika területét érintő elképzeléseiket ajánlják az MSZP figyelmébe. Kuncze Gábor hozzátette: a parlamentnek röviddel megalakulása után el kell fogadnia az önkormányzati képviselők létszámának megfelezésére vonatkozó liberális javaslatot. „Ezért megyünk azzal a koalíciós tárgyalásokra, hogy a jelenleginél kevesebb minisztériumból álló kormánya legyen az országnak” – mutatott rá Kuncze. Mint mondta, a liberálisok konkrét javaslatokkal készülnek a kétnapos tárgyalásra, az ügyvivői testület naponta ülésezik, és szakértők bevonásával elemzik az egyes területek helyzetét, és a párt programjára támaszkodva teszik majd meg különböző javaslataikat.
Miközben a balliberális oldal koalíciós tárgyalásokra készül a jobboldalon újabb nézeteltérések adódhatnak. A Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője, Lukács Tamás ugyanis tegnap az önálló KDNP-frakció mellett érvelt, amely szerződéses viszonyban állna a Fidesz képviselőcsoportjával. Érvként említette, hogy külön frakció esetén több megszólalási lehetőség lenne a parlamentben, eggyel több ellenzéki tag a házbizottságban, és tagság különböző szervezetek kuratóriumaiban is. Ugyanakkor hozzátette: politikai értelemben nem volna szerencsés, ha a KDNP-frakció nem tárgyalásos úton, nem a Fidesszel kialakított konszenzussal alakulna meg. Lukács Tamás arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy hétfői rádióinterjúban közös Fidesz–KDNP–frakciót szorgalmazott, úgy reagált: megérti Orbán Viktort, aki nyilvánvalóan az egység megbontásától tart, ugyanakkor véleménye szerint a két frakció közötti szerződéses kapcsolattal összeegyeztethetők a pragmatikus és a politikai szempontok. A szóvivő úgy számolt: a KDNP elvileg a harmadik legnagyobb frakciót alakíthatná a parlamentben, 22 taggal, persze ez a képviselők egyéni döntésétől is függne. A KDNP országos elnöksége szombaton ül össze, az országos választmány pedig május 13-án hozza meg a végleges döntést az ügyben.
A Fidesz új országgyűlési képviselőcsoportja már csütörtökön megtartja első munkaértekezletét, a frakcióvezető személyére Orbán Viktor tesz javaslatot. A napokban több sajtóértesülés is napvilágot látott az új frakcióvezető személyét illetően. Orbán Viktor pártelnök, Pokorni Zoltán alelnök és Deutsch-Für Tamás kommunikációs vezető neve is felmerült. Többen azt valószínűsítették, hogy Áder János jelenlegi frakcióvezető a továbbiakban nem vállalja a tisztséget. Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés