
Kreml: Putyin a héten ismét egyedül beszélt Trumppal, a tolmácsolással együtt, körülbelül két órán át, „ami talán az egyik leghosszabb beszélgetés volt a két államfő között”
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Nem kizárt, hogy az elmúlt hetekben kettőnél több telefonbeszélgetést folytatott egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. március 24., 16:212025. március 24., 16:21
2025. március 24., 16:252025. március 24., 16:25
„Azokról a beszélgetésekről adunk ki tájékoztatást, amelyekről tudomásunk van, de nem zárhatunk ki minden mást” – mondta a Kreml szóvivője.
Peszkov így válaszolt az arra vonatkozó kérdésre, hogy hányszor beszélt egymással a két vezető, mert az amerikai elnöknek az elmúlt hetekben tett nyilatkozataiból az következik, hogy több mint két kapcsolatfelvétel történt – írta az MTI.
Mint mondta, Putyin a héten ismét egyedül beszélt Trumppal, a tolmácsolással együtt, körülbelül két órán át, „ami talán az egyik leghosszabb beszélgetés volt a két államfő között”. A kapcsolatfelvételt újabb lépésnek nevezte a két elnök személyes találkozója felé. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy ilyen csúcstalálkozót kellőképpen elő kell készíteni, és előbb nehéz technikai tárgyalásokat kell folytatni. Rámutatott, hogy az orosz és az amerikai delegáció hétfőn találkozik Rijádban, hogy megkezdjék ezt a bonyolult folyamatot.
Korábban a Kreml két telefonbeszélgetésről adott tájékoztatást. Eszerint Putyin és Trump február 12-én közel másfél órán át folytatott eszmecserét. Egyebek között között megvitatták az ukrajnai helyzetet, és megállapodtak a kapcsolattartás folytatásáról és személyes csúcstalálkozó megszervezéséről.
tekintettel a világ biztonságának és stabilitásának szavatolásáért viselt különleges felelősségre. Az orosz vezető kedvezően reagált arra az amerikai indítványra is, hogy az ukrajnai konfliktusban szemben álló felek 30 napig kölcsönösen mondjanak le az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról, és erre utasította az orosz hadsereget.
Peszkov a vasárnapi tévéműsorban azt mondta, hogy
Álláspontja szerint „a kijevi rezsim sokat ígérhet”, de Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „szavának értéke nem túl magas”. Úgy vélekedett, egy Putyin-Trump megbeszélésre adhat okot, hogy Kijev nem tartja be az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról való tartózkodásra vonatkozó megállapodást. A szóvivő paradoxnak nevezte Európának az ukrajnai konfliktus rendezéséhez való hozzáállását, nehezen megérthetőnek az „ádáz militarista politikáját”.
Kifejezte meggyőződését, hogy egy napon lesznek majd olyan nehézsúlyú politikusok Európában, akik megértik az Oroszországgal való jószomszédi viszony fontosságát. Úgy vélekedett, hogy Emmanuel Macron francia elnök kijelentései az Európának biztosítandó „nukleáris ernyőről” nagyon veszélyesen hangzanak.
amelyben óriási lehetőségek rejlenek. Peszkov szerint a felek nehéz tárgyalások elé néznek majd a fekete-tengeri kezdeményezés esetleges újraindításáról. Emlékeztetett rá, hogy ennek az orosz exportra vonatkozó részei nem teljesültek, miközben Moszkva eleget tett kötelezettségeinek.

A Kreml és a Fehér Ház is közleményt adott ki a keddi, Donald Trump és Vlagyimir Putyin között lezajlott telefonos tárgyaláson elhangzottakról.
Erkölcsi felelősségvállalásra szólította fel az iráni konfliktusban részt vevő feleket XIV. Leó pápa vasárnap, aki szerint a békét nem lehet fegyverekkel építeni, és minél előbb le kell állítani az erőszak spirálját.
Hat ember halt meg egy Jeruzsálem közelében található lakóépületet ért közvetlen rakétatalálatban – közölte az izraeli rendőrség vasárnap délután kiadott közleményében.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Irán az izraeli és amerikai támadásokért való bosszút „jogos jogának és kötelességének” tekinti – jelentette ki vasárnap Maszúd Peszeskján iráni elnök.
Oroszország elfogadná az Egyesült Államok által támogatott biztonsági garanciákat Ukrajna számára – jelentette ki szombaton Kirilo Budanov, az elnöki hivatal vezetője.
Donald Trump elnök egy közösségi médiás bejegyzésben figyelmeztette Iránt: ha folytatja a megtorló csapásokat Ali Hamenei legfőbb vezető halála miatt, az Egyesült Államok még nagyobb erővel vág vissza.
Ali Hamenei ahatollah, Irán legfőbb vezetője meghalt a teheráni rezidenciája elleni szombati amerikai és izraeli támadásban.
„Számos jel utal” arra Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szerint, hogy a szombaton indított Irán elleni izraeli-amerikai légicsapásokban végeztek Ali Hamenei ajatollahhal, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével.
Mintegy ezer román állampolgár vette fel a kapcsolatot a közel-keleti térségben működő román diplomáciai képviseletekkel az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai után – közölte szombat este Oana Țoiu külügyminiszter.
Az iráni konfliktus nyomán Magyarországon összeült a Védelmi Tanács, és megemelték a terrorfenyegetettség szintjét egy fokozattal – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombat este a Facebook-oldalán közzétett videójában.
szóljon hozzá!