
Nukleáris elrettentés. Emmanuel Macron és Keir Starmer a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban
Fotó: X/Emmanuel Macron
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
2025. július 10., 10:362025. július 10., 10:36
Emmanuel Macron francia elnök állami látogatáson – vagyis hivatalosan III. Károly király vendégeként – Londonban tartózkodik, és csütörtökön, látogatásának utolsó napján kétoldalú csúcstalálkozón vesz részt Keir Starmer brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.
A londoni védelmi minisztérium a brit–francia csúcs előtt kiadott tájékoztatásában közölte: Macron és Starmer a találkozón megállapodást ír alá arról, hogy London és Párizs minden eddiginél szorosabb együttműködést kezd a nukleáris elrettentés területén.
Az új deklaráció a tárca ismertetése szerint most első ízben kimondja, hogy
A megállapodás alapján ez azt jelenti, hogy mindkét ország nukleáris erejét be lehetne vetni bármilyen ellenséggel szemben, amely vagy Nagy-Britannia, vagy Franciaország létfontosságú érdekeit fenyegeti.
A brit védelmi tárca által ismertetett csütörtöki deklaráció leszögezi, hogy
Az önálló brit hadászati nukleáris ütőerőt jelenleg négy Vanguard osztályú tengeralattjáró hordozza. Ezek a tengeralattjárók egyenként 16 Trident rakétával szerelhetők fel, és a rakéták mindegyikét nyolc nukleáris robbanófejjel lehet ellátni.
A brit kormány ugyanakkor a minap bejelentette, hogy nukleáris fegyverek hordozására is alkalmas F-35A harci repülőgépeket vásárol.
London a tervek alapján legalább tizenkét ilyen repülőgépet kíván beszerezni.
– fogalmazott a londoni kormányfői hivatal minapi közleménye.
A brit kormány az F-35A repülőgépek beszerzésének bejelentése előtt tette közzé új nemzetbiztonsági stratégiai helyzetértékelését, amely megállapítja, hogy ismét növekszik Nagy-Britannia és szövetségesei nukleáris fenyegetettsége.
Az 55 oldalas tanulmány szerint ennek a fenyegetésnek az elhárítása valószínűleg még bonyolultabb feladat lesz, mint a hidegháború idején, mivel jelenleg több országnak van a korábbinál több nukleáris fegyvere, és a nemzetközi fegyverzetkorlátozási rendszerek ezzel nem tudtak lépést tartani.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!