Hirdetés

Közel négyszáz áldozatot követelt az indonéziai szökőár

Már 357-re emelkedett a hétfői indonéziai szökőár halálos áldozatainak száma, az eltűnteké pedig több mint 160, közölték tegnap indonéz tisztségviselők és tömegtájékoztatási eszközök. Legkevesebb 23 ezer ember menekült el otthonából, vagy mert az romba dőlt, vagy mert az emberek félnek egy újabb katasztrófától.

Gazda Árpád

2006. július 19., 00:002006. július 19., 00:00

A 2-3 méteres szökőárt a Richter-skála szerint 7,7 erősségű, tenger alatti földrengés idézte elő. Az elemi csapás elsősorban Nyugat-Jáva, Közép-Jáva és Yogyakarta tartományok tengerparti körzeteit érintette. Különösen súlyos károkat szenvedtek a Jakartától délkeletre fekvő Pangandaran kedvelt strandjai. Ott teljesen romba dőltek, vagy súlyosan megrongálódtak szállodák, lakóházak és több száz halászhajó. Állítólag a földrengést a lakosok nem érezték, és csak kevesen vették észre, hogy a tenger visszahúzódik, ami a cunami előjele. Aki látta, igyekezett magasabban fekvő területre menekülni.
A tegnapi hivatalos tájékoztatás szerint a halottak között sok külföldi is van. Azonosították egy 26 éves francia nő holttestét. Egy svéd állampolgárságú, ötvenéves férfi is meghalt, két svéd gyermek pedig eltűnt. A Nyugat-Jáva tartomány székhelyén, Bandungban lévő holland konzulátus szerint három holland állampolgár is odaveszett. A mentőalakulatok egyre újabb holttesteket emelnek ki a romok alól, és a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma növekedni fog.
A 2004. decemberi pusztító indiai-óceáni szökőár után, amelynek 230 ezer halálos áldozata volt – többségük Indonéziában – Szumátra szigetén cunami-előrejelző rendszert létesítettek. Jáva szigetén, amelyre a hétfői szökőár lecsapott, csak a jövő évben tervezik felállítani ugyanezt a berendezést. A nyugati országok közül Svédországot érte a legnagyobb veszteség a 2004. decemberi szökőárban: a 230 ezer áldozatból 543 a skandináv ország állampolgára volt. Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
Hirdetés
Hirdetés