
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Majdnem kétezer doboz hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy Romániából Spanyolországba tartó furgonban – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
2023. október 17., 14:492023. október 17., 14:49
Mint írták, a fuvarokmányok szerint a járműben tisztálkodási szereket vittek, ám az autó rakterének átvizsgálásakor kiderült, hogy 1 993 doboz ismert márkájú, ám hamis parfümöt rejtettek a kartondobozokba, amelyekkel
A fuvarozó vállalkozásnak ráadásul közösségi engedélye sem volt – tette hozzá a NAV.
A pénzügyőrök ezért iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást,
A közleményben kiemelték, hogy a hamis termékek kiszűrése nem csak azért fontos, mert a gazdaság szereplőinek okoznak károkat, hanem mert a vásárlókra nézve egészségügyi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.
Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.
Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.
Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.
Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Csapást mért az orosz hadsereg az Isaccea és Orlivka közötti komphatárátkelő ukrán oldalán álló létesítményeire kedden.
szóljon hozzá!