
Fotó: Lengyel határrendészet
Négyszáznegyven kilogrammos, 40 millió eurónak megfelelő feketepiaci értékű dél-amerikai kokainszállítmányt foglaltak le Lengyelországban - közölte csütörtökön Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter.
2023. augusztus 24., 16:332023. augusztus 24., 16:33
A szállítmányt már két hónappal ezelőtt lefoglalták, a nyomozás érdekében viszont csak most tájékoztatták erről a közvéleményt – írta a PAP lengyel hírügynökség.
A lengyel határőrség közölte, hogy
Arkadiusz Olejnik, a lengyel határőrség műveleti és nyomozói részlegének igazgatóhelyettese újságíróknak elmondta: rendkívüli tisztaságú, adalékanyagoktól mentes drogról van szó.
Az ügy kapcsán a hatóságok egy 46 éves, lengyelországi lakhelyű férfit vettek őrizetbe, aki az ügyészség szerint a kábítószer Lengyelországon belüli továbbszállítását intézte volna. A szervezett bűnözésben való részvétellel és kábítószer-csempészettel gyanúsított férfit előzetes letartóztatásba helyezték. Akár 15 év börtönt is kaphat.
Fotó: Lengyel határrendészet
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!