
Ezzel az intézkedéssel teljesen megszűntek az Angliába utazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Megszűnt a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége pénteken.
2022. február 11., 09:482022. február 11., 09:48
Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5-kor lépett érvénybe, és a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utasokra vonatkozik.
Január első hetéig a beutazóknak az indulás előtt is koronavírustesztet kellett végeztetniük, az érkezés után pedig PCR-szűrésnek kellett alávetniük magukat, és ennek eredményét elkülönítésben kellett megvárniuk. Az indulás előtti kötelező tesztet az idei év elején már eltörölte a brit kormány, és nem sokkal később az érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelmét is feloldották, de az érkezés utáni második nap végéig el kellett végeztetni egy gyorstesztet.
A brit kormány január végén hozott döntése alapján azonban péntektől ez az utolsó tesztkötelezettség is megszűnt a teljes körűen beoltott beutazók esetében. Grant Shapps brit közlekedési miniszter az új szabályozást ismertetve annak idején úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy az utazáshoz kötődő koronavírus-tesztelés fenntartása már nem jár gyakorlati haszonnal a teljes körűen beoltott utasok esetében.
A brit kormány jelenleg a Covaxin, a Moderna, a Janssen, a Novavax (Nuvaxovid és Covovax), az Oxford/AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech, valamint a kínai Sinopharm és Sinovac oltóanyagait ismeri el.
A nem teljes körűen beoltottnak számító beutazóknak sem kell péntektől az angliai érkezés utáni második tesztet elvégeztetniük. Ezt az eddig érvényes szabályozás alapján az érkezési utáni nyolcadik napon kellett megcsináltatni.
A nem teljesen beoltottaknak péntektől a beutazáshoz az indulás előtti két napban elvégzett koronavírusteszt negatív leletét kell felmutatniuk, és az érkezés utáni második nap végéig is egy PCR-tesztet el kell végeztetniük. Ennek a tesztnek az időpontját még az indulás előtt le kell foglalniuk. Nekik sem kell azonban angliai érkezésük után elkülönítésbe vonulniuk, csak abban az esetben, ha a beutazás utáni PCR-teszt eredménye pozitív.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!