Hirdetés

Korodi Attila a román propaganda ellensúlyozásáról

Ugyan Klaus Johannis államfő valós dolgokról beszélt Strasbourgban, amikor a romániai kisebbségek helyzetét ecsetelte, azért nem minden kérdésben vázolta maradéktalanul a valós helyzetet – mutat rá Korodi Attila RDMSZ-es képviselő, aki jelen volt az ülésen.

Balogh Levente

2017. január 26., 17:512017. január 26., 17:51

2017. január 26., 18:252017. január 26., 18:25

Bár nem könnyű ellensúlyozni azokat a gyakran sarkító nyilatkozatokat, miszerint Romániában modellértékű a kisebbségpolitika, azért történnek próbálkozások – fejtette ki csütörtökön a Krónika kérdésére Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője annak kapcsán, hogy szerdán délután Klaus Johannis államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi plenáris ülésén példaértékű román kisebbségi helyzetről és multikulturalitásról beszélt.

Korodi – akit 23-án választottak a parlamenti közgyűlés politikai ügyek bizottságának első alelnökévé – kifejtette: az ilyen helyzetekben az egyensúly rendszerint a szónok felé billen el, mivel egy adott téma bemutatására és megvitatására egy óra áll rendelkezésre, s azt hozza előnyös helyzetbe, aki hosszabban fejtheti ki mondandóját. A kérdésekre egyenként csupán 30 másodperc jut, így ezúttal is csupán hét kérdést sikerült feltenni. Ennek nyomán azok kapnak valósabb képet, akik már eleve jobban ismerik a helyzetet. Arról, milyen befolyást gyakorolhatott Johannis beszéde, elmondta: a képviselők mintegy fele volt jelen, de ez átlagos részvételi aránynak mondható.

Korodi kifejtette, amit az elnök felsorolt, az egyenként önmagában igaz, ám a kisebbségekkel kapcsolatos vállalások végrehajtásával kapcsolatos problémákról nem beszélt. Sőt amikor Németh Zsolt Magyarország képviseletében rákérdezett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosításának ügyére, illetve a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium helyzetére, akkor az elnök nem a valós helyzetnek megfelelő választ adott. „Sarkított, amikor azt mondta, a Mikó kollégiummal nincs semmi gond, és nem történt újraállamosítás, hiszen tudjuk, hogy valójában ez történt. Ugyanakkor a marosvásárhelyi gimnázium ügyében, amelyben az iskola elleni hangulat alakult ki, azt mondta, ez csupán adminisztratív jellegű gond, amit orvosolni kell. Nehéz leszűrni, hogy ez csak az ő álláspontja, vagy pozitív irányú elmozdulást vetít előre az ügyben, én minden estere úgy gondolom, erre kell megpróbálnunk építkezni\" – fejtette ki Korodi.

Annak kapcsán, hogy az RMDSZ-nek, illetve új minőségében személyesen neki milyen lehetőségei vannak az erdélyi magyar közösség álláspontjának ismertetésére és a képviselők véleményének befolyásolására az ilyen helyzetekben, kifejtette, gyakran él a politikai nyilatkozat lehetőségével, emellett a jelentések utáni vitákba is bekapcsolódik, de személyes beszélgetéseket is folytat a külföldi országok képviselőivel. Hangsúlyozta emellett a kisebbségi keretegyezmény és a nyelvi charta romániai alkalmazásáról szóló jelentéshez csatolt árnyékjelentés kidolgozásában való közreműködést.

A parlamenti közgyűlést az Európa Tanács 47 tagállama által delegált 318 parlamenti képviselője alkotja, tanácskozásai iránymutatást adnak az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának és a kormányközi csoportoknak, tevékenysége a képviselők révén befolyást gyakorol a kormányokra, valamint visszahat a nemzeti parlamentekre is. Johannis szerint „a román interkulturális modell\" sikeres és Európa-szerte elismert. Szerinte ez a modell azt jelenti, hogy a kisebbségek képviselői minden szinten részt vesznek a döntéshozatalban, és a közösségek nem csupán egymás mellett élnek, hanem interakció is létezik közöttük.

Biró Zsolt ellentmond Klaus Johannisnak

Nyílt levélben kifogásolta Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, hogy Klaus Johannis modellértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet. Biró hangsúlyozta: pusztán az a tény, hogy valaki német nemzetiségű román állampolgárként köztársasági elnök lehet, még nem a teljes körű jogegyenlőség bizonyítéka.

„Mi, erdélyi magyarok a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni. Ezzel szemben nap mint nap ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Azt tapasztaljuk, hogy nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak. Azt tapasztaljuk, hogy egyházaink 27 esztendő alatt a harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy amit nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését lehetetlenítik el\" – sorolta a példákat az MPP elnöke.

Utalva arra, hogy Klaus Johannis a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán csupán adminisztratív hibát emlegetett, arra kérte az államfőt: tegyen azért, hogy a kérdés mielőbb a magyar közösség szempontjából megnyugtatóan rendeződjék. Hozzátette: ez apró lépés lenne a valós modellértékűség irányába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés