Kommunista elnök Itáliában

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Giorgio Napolitanót választották meg olasz államfőnek Giorgio Napolitanót választotta meg tegnap olasz államfőnek Rómában a törvényhozás két háza és a régiók küldöttei által alkotott elektori testület.

Gazda Árpád

2006. május 11., 00:002006. május 11., 00:00

A balközép pártszövetség jelöltje, a 80 éves egykori kommunista politikus biztos győzelmet szerzett, 543 szavazatot kapott, ami jóval több a megválasztásához szükséges 505 voksnál. Az elnökválasztás hétfőn kezdődött, de az első három forduló, ahol kétharmados többség kellett volna a köztársasági elnök megválasztásához az 1009 tagú elektori testületben, nem hozott eredményt. Az áprilisi választásokon győztes balközép pártszövetség, a Romano Prodi vezette Unione (Unió) csak kis többséggel rendelkezik, és mivel az ellenzékbe szoruló Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártkoalíció elutasította a baloldali jelölt támogatását, eleve elérhetetlen volt a szükséges kétharmados többség. Az olasz választási törvény szerint a negyedik fordulótól azonban már elegendő az abszolút többség megszerzése.
Giorgio Napolitano – aki a parlament alsóházának volt elnöke – Carlo Azeglio Ciampit követi az államfői poszton, az ő mandátuma május 18-án jár le. Az olasz alkotmány szerint a köztársasági elnök nevezi ki a kormányfőt, és Romano Prodi várakozása szerint az új kormány szerdán teheti le az esküt. Napolitano megválasztása nagyon fontos volt Prodi számára, hiszen a második világháború utáni Olaszország történetében a legkisebb kormánytöbbséget tudhatja maga mögött a parlamentben.
Napolitano az első volt kommunista politikus Olaszországban, akit államfővé választottak. A kiegyensúlyozott, csendes és elegáns politikus politikai szereplését 1945-ben a karizmatikus olasz kommunista vezető, Palmiro Togliatti védőszárnyai alatt kezdte. A berlini fal leomlása után aktív szerepe volt abban, hogy a kommunista párt szociáldemokrata párttá alakult, és felvette a Baloldal Demokratikus Pártja (PDS) nevet. 1989-ben az Európai Parlament tagja lett, 1992-ben az olasz képviselőház elnökévé választották. A Romano Prodi vezette balközép erők 1996-os választási győzelme után belügyminiszter lett. 1999-től 2004-ig ismét európai parlamenti képviselő volt, részt vett az Európai Unió alkotmánytervezetének kidolgozásában. MTI
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek