
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint ideiglenesen vagy végleg ki kell zárni Magyarországot az Európai Unióból, ez az egyetlen lehetőség a közösség összetartásának és értékeinek megőrzésére.
2016. szeptember 13., 12:522016. szeptember 13., 12:52
2016. szeptember 13., 13:522016. szeptember 13., 13:52
A szocialista politikus a Die Welt című német lapban kedden megjelent interjúban a pénteki pozsonyi uniós csúcstalálkozóval kapcsolatban kiemelte, hogy az EU jövőjéről – Nagy-Britannia részvétele nélkül – tartandó tanácskozást az EU történetének legnehezebb helyzetében rendezik meg. Az EU szerinte elbukhat, nem abban az értelemben, hogy az uniós intézmények hirtelen megszűnnek, hanem úgy, hogy „belsőleg összeomlik\", és cél, irány és összetartás nélkül fog sodródni.
Mint mondta, az EU előtt álló nagy kihívásoknak, a terrornak, a migrációnak, a gazdasági egyenlőtlenségnek és a sok tagállamot jellemző nagy munkanélküliségnek ösztönöznie kellene egy „hatékonyabb Európa” felépítésére, de mindenkin eluralkodott a félelem, amelyet a „baloldali és jobboldali demagógok” csak tovább erősítenek. Ebben a helyzetben a reflexszerű válasz a nemzetállami szintű megoldás, így a tagállamok a globalizációt ellentmondásos módon nem európai, hanem nemzeti szinten közelítik meg.
Arra a kérdésre, melyik tagállam okoz számára leginkább aggodalmat, azt mondta, hogy Magyarország, ahol „egyre hosszabb, magasabb és veszélyesebb” a menekültek távoltartását szolgáló kerítés. „Magyarország nincs messze attól, hogy tűzparancsot adjon ki a menekültek ellen” – jelentette ki Jean Asselborn, hozzátéve, hogy Magyarországon a háború elől menekülő emberekkel „szinte rosszabbul bánnak, mint a vadállatokkal”. Szerinte Magyarországnak ma semmi esélye nem lenne arra, hogy megszerezze az uniós tagságot, és ez nagy gond Magyarországnak és az uniónak is.
A magyarországi kvótareferendumról szólva hangsúlyozta, hogy a szavazás eredménye „természetesen Európa ellen” szól majd. „A kormány egyenlőségjelet tesz a menekültek és a terroristák közé, ami felelőtlen és mélységesen Európa-ellenes eljárás” – vélekedett. Jean Asselborn úgy vélte, az EU alapértékeinek súlyos megsértése elfogadhatatlan, ideiglenesen vagy szükség esetén végleg ki kell zárni az EU-ból az olyan tagállamot, amely „kerítést épít háborús menekültek ellen”, vagy megsérti a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét. „Az EU nem tűrhet el ilyen viselkedést, a kizárás az egyetlen lehetőség a közösség értékeinek és összetartásának megőrzésére” – jelentette ki.
Hozzátette, hogy nem naiv, és ismeri az uniós tagság felfüggesztését célzó, úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárást, amelynek alapján az intézkedést csak a tagországok teljes egyetértésével lehet meghozni. „Éppen ez a gond, és ezt tudja a magyar kormányfő is, akit legkevesebb egy ország védelmez, ezért hasznos lenne megváltoztatni a szabályokat úgy, hogy ne legyen szükség egyhangúlag hozott döntésre a tagság felfüggesztéséhez” – mondta a luxemburgi külügyminiszter az interjúban, amelyet számos más német lap is ismertetett kedden a hírportálján.
Luxemburgi kollégája szavaira reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, a magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket, és nekik van csak joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni. „Eddig is tudtuk, hogy Jean Asselborn komolytalan figura, látszik, hogy csak néhány kilométerre lakik Brüsszeltől, kioktató, nagyképű, frusztrált. Magyarországot akarja kizárni az EU-ból, de magát már régen kizárta a komolyan vehető politikusok közül” – vélekedett a magyar diplomácia vezetője. Hozzátette: Asselborn „rendes nihilistaként” fáradságot nem ismerve dolgozik az európai biztonság és kultúra lerombolásán.
„A magyar emberek október 2-án véleményt mondanak az illegális bevándorlásról, a brüsszeli kvótacsomagról és a Jean Asselborn típusú figurákról” – közölte Szijjártó Péter, megjegyezte: ez a jogállam. Kiemelte, a magyaroknak joguk van elmondani a véleményüket, és csak nekik van joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni és kikkel nem. „Ezt a jogot sem a brüsszeli bürokraták, sem a luxemburgi külügyminiszter nem veheti el” – fűzte hozzá a külügyminiszter.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!