Hirdetés

Kiverték a biztosítékot Izraelben Lavrov Hitlerről, zsidókról, Zelenszkijről tett kijelentései

Szergej Lavrov többek között azt mondta: „a legnagyobb antiszemiták zsidók” •  Fotó: Orosz külügyminisztérium

Szergej Lavrov többek között azt mondta: „a legnagyobb antiszemiták zsidók”

Fotó: Orosz külügyminisztérium

Jeruzsálemben bekérették a külügyminisztériumba Oroszország nagykövetét Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Adolf Hitler részbeni zsidóságát hangoztató szavai miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

MTI

2022. május 02., 16:332022. május 02., 16:33

2022. május 02., 16:342022. május 02., 16:34

„Az ilyen hazugságoknak az a célja, hogy magukat a zsidókat vádolják meg a történelem legszörnyűbb bűneivel, amelyeket ellenük követtek el, ezzel felmentve a felelősség alól az elnyomókat” – mondta Naftali Bennett miniszterelnök Lavrov állításairól. „Mint már mondtam, egyetlen mai háború sem holokauszt, és nem hasonlít a holokausztra. Azonnal abba kell hagyni a zsidó nép holokausztjának politikai eszközként való felhasználását” – tette hozzá az izraeli kormányfő, aki korábban Jair Lapid külügyminiszterrel szemben mindig óvatosan foglalt állást Oroszország Ukrajna elleni háborújában, Oroszországot meg nem nevezve.

Lapid megbocsáthatatlan, botrányos kijelentésnek minősítette Lavrov állításait, miszerint „Hitlerben volt zsidó vér”, és „a legnagyobb antiszemiták zsidók”.

Hirdetés

Az orosz külügyminiszter egy olasz televízióban hangoztatta, hogy szerinte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökben Adolf Hitler náci vezérhez hasonlóan „zsidó vér folyik”. Lavrov azt mondta: „Zelenszkij? A legnagyobb antiszemiták a zsidók, még Hitler is zsidó származású volt”.

„Ez egy megbocsáthatatlan, botrányos kijelentés, szörnyű történelmi tévedés, és bocsánatkérést várunk” – hangsúlyozta Lapid. „A zsidók nem öngyilkosok lettek a holokausztban. A nagyapámat nem a zsidók ölték meg, hanem a nácik. Azt mondani, hogy Hitler zsidó származású, olyan, mintha azt mondanánk, hogy a zsidók magukat gyilkolták a holokausztban. A holokauszt ügyeiben nem vagyunk elnézők” – közölte az izraeli külügyminiszter. Lapid a Twitteren bejelentette, hogy az orosz nagykövetet „nehéz beszélgetésre” hívták a külügyminisztérium közel-keleti részlegének vezetőjéhez, de tartózkodott attól, hogy megrovásként definiálja ezt, és megjegyezte, hogy ő maga nem lesz jelen a találkozón.

„Először is javítsák ki tévedésüket, és nyissanak ki egy történelemkönyvet. Nem csak külügyminiszterként, hanem a budapesti gettóban raboskodó édesapám fiaként is zavar. Nem a zsidók, hanem a nácik küldték oda. A nácik üldözték a zsidókat és megöltek hatmillió zsidót. Az ukránok nem nácik, csak a nácik voltak nácik, csak ők foglalkoztak a zsidó nép szisztematikus kiirtásával” – jelentette ki Lapid, akinek édesapja, Tomi Lapid túlélte a holokausztot, majd Izraelben miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter is volt.

Izrael az első pillanattól kezdve azt mondta, hogy elítéli az inváziót. Izrael megszavazta Oroszország elítélését az ENSZ-ben, felfüggesztését az Emberi Jogi Tanácsban, és az egyetlen ország volt, amelynek Ukrajnán belül tábori kórházat működtetett – emlékeztetett az izraeli külügyminiszter. „Néha nem csak az érdekek, hanem az álláspontok alapján születnek a megfontolások, különösen, ha olyan kérdésről van szó, mint a holokauszt vagy az orosz külügyminiszter efféle kijelentései. A politika nem csak érdekeket, hanem értékeket is jelent. Azon országok közé tartozunk, melyek szerint Oroszországnak nem lett volna szabad megtámadnia Ukrajnát” – tette hozzá Lapid a ynet stúdiójában.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés