Hirdetés

Kiújult a román–bolgár területvita

Romániának területi vitája van Bulgáriával – jelentette be Cristian Diaconescu külügyminiszter. A román diplomácia vezetője kedden este a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva közölte, a Fekete-tengeren található, 17 négyzetkilométer alapterületű felségvízről van szó.

2012. március 22., 09:142012. március 22., 09:14

Mint rámutatott, akárcsak korábban Ukrajnával, most Bulgáriával is viták vannak a kontinentális talapzaton futó határvonal és a felségvizek pontos határának kijelöléséről. Diaconescu szerint ugyanakkor „olyan európai államok között, amelyek számos téren együttműködnek, nincs, amiért ne tudjunk gyorsan megoldást találni a helyzetre”.

A tárcavezető azt is elmondta, hogy az ügy már régóta húzódik. „Szakértői szintű tárgyalásokra hívjuk a bolgár felet egy olyan fórumon, amelyet kétoldalú egyeztetések után jelölünk ki” – hangoztatta Diaconescu. Az ügy kapcsán tegnap Veszela Cserneva, a bolgár külügyminisztérium szóvivője elmondta: a felségvizek fölötti vita húsz éve tart, ezen időszak alatt tizenhétszer tárgyalt a két fél. A tizennyolcadik tárgyalási fordulót idén Bukarestben tartják. Leszögezte: az eddigi tárgyalások baráti légkörben zajlottak, és mindkét fél kétoldalú megállapodást szeretne.

Cristian Diaconescu kitért a Bulgáriában élő román kisebbség helyzetére is. Leszögezte: Románia olyan elbánást és olyan elvek érvényesítését kéri velük szemben, amilyeneket európai szinten alkalmaznak a kisebbségi ügyekben. „Semmi sem zavar mindaddig, amíg tiszteletben tartják a románok azon jogát, hogy románnak vallják magukat, ne pedig valami más, az állam által diktált megnevezést használjanak. Amíg ezt a jogot tiszteletben tartják, nincs gond, de jeleznünk kell, ha a jogok csorbulnak” – szögezte le Diaconescu. A miniszter azt is közölte, hogy Romániának mintegy egymilliárd dollárnyi követelése van más államokkal szemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, Romániának a Fekete-tenger kontinentális talapzatának, illetve az annak mélyén található természeti kincsek megosztásáról Ukrajnával, a román kisebbséggel szembeni bánásmód miatt pedig Szerbiával voltak vitái. Az Ukrajnával fennálló, a Kígyó-sziget és környéke miatti vita végére a Hágai Nemzetközi Bíróság tett pontot, amikor 2009-ben Románia számára kedvező ítéletet hozva a vitatott terület több mint 70 százalékát Bukarestnek ítélte. 

Az ítélet nyomán Románia máris profitált, a sziget közelében ugyanis idén februárban jelentős földgázlelőhelyet fedeztek fel. A Szerbiával az ottani vlach közösség jogfosztottsága miatt kitört vita végére az tett pontot, hogy Románia vétóval fenyegette meg a szerb EU-csatlakozást, ennek nyomán kétoldalú kisebbségvédelmi egyezményt írtak alá a szerbiai románok önazonosságának garantálásáról.
 

Diaconescu: nincs szó autonómiáról

Az autonómia témája sem közvetett, sem közvetlen formában nem lehet része a magyar–
román kétoldalú kapcsolatoknak – jelentette ki Cristian Diaconescu kedden este. A Digi 24-nek nyilatkozva, Martonyi János magyar külügyminiszter egy román lapban megjelent nyilatkozatára reagálva – amelyben a magyar diplomácia vezetője arról beszélt, hogy Románia csak nyerhet abból, ha hangsúlyosabb decentralizációt fogadna el a Székelyföldön – Diaconescu úgy vélte, Martonyi politikusként nyilatkozott, nem miniszterként. Rámutatott: Martonyi – akivel kedden találkozott Bukarestben – a kétoldalú megbeszéléseken egyszer sem vetette föl az önrendelkezés témáját. Diaconescu azt is elmondta, hogy megegyezett Martonyival a román–magyar kisebbségi egyezmény gyakorlatba ültetéséről.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés