
Beutazási tilalom. A Hamász terroristáit ünneplő Kneecap zenekar nem léphet be Magyarország területére
Fotó: Facebook/Kneecap
A kormány antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja Magyarország területéről a terroristákat támogató, Kneecap nevű ír együttest – írta meg a Magyar Nemzet csütörtökön.
2025. július 24., 11:432025. július 24., 11:43
A cikkben emlékeztettek, hogy az idei Sziget Fesztiválra meghívott együttes már számos botrányt okozott, egyik tagjának terrorizmus miatt kell felelnie a bíróságon.
Felidézték, hogy
E dokumentum arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezők súlyos erkölcsi felelősséget viselnek, amiért teret adnának egy „gyűlölködő, rasszista” zenekarnak, amely a Hamász által a Nova Fesztiválon elkövetett mészárlást már másnap ünnepelni kezdte – írta a lap.
A cikkben kitértek arra, hogy Vajda Tamás közgazdász és újságíró volt az első, aki nyílt levélben fordult a Sziget Fesztivál szervezőihez és szponzoraihoz, hogy haladéktalanul vonják vissza a rapzenekar meghívását, amiért azok nyíltan dicsőítik a Hamászt és a Hezbollahot.
Mint írták,
A jelenetet videófelvételek is megerősítették, Mo Charát később terrorcselekmény támogatása miatt hivatalosan is megvádolták és idén júniusban bíróság elé állították.
A cikkben emlékeztettek arra, hogy a zenekar miatt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lemondta a fellépését a Sziget Fesztiválon: közölték, csak abban az esetben változtatnak döntésükön, ha a szervezők visszavonják a Kneecap meghívását a rendezvényre.
Július közepén demonstrálók gyűltek össze az óbudai fesztivál helyszínére vezető hídnál, tiltakozva az együttes fellépése ellen – tudatták.
Megemlítették, hogy
Mindezek ellenére a Sziget Fesztivál vezetése végül úgy döntött, hogy a tiltakozások és a közéleti nyomás ellenére sem törli a formáció előadását – közölték.
Rögzítették: Róna Tamás, a Rabbitestület és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület (ZSIMA) elnöke a zsidó közösség, a vallásos emberek és a békepártiak nevében is elhatárolódott attól, hogy a Kneecap fellépjen az idei Sziget Fesztiválon. Véleménye szerint Magyarországon nincs helye terroristákat támogató előadóknak – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!