
Nehezen megy. A koalícióra késszülő pártok nem tudnak egykönnyen zöld ágra vergődni a minisztériumok elosztását illetően a koalíciós tárgyalások során
Fotó: Facebook/USR
Nehezen haladnak a koalíciós tárgyalások az Európa-párti kormány megalakítására készülő négy párt között, így már annak a lehetősége is felmerült, hogy sorsolással döntsék el, melyik minisztérium melyik párthoz került – legalábbis egyes sajtóértesülések szerint.
2024. december 12., 14:282024. december 12., 14:28
2024. december 12., 14:382024. december 12., 14:38
A Digi 24 hírcsatorna csütörtökön saját forrásokra hivatkozva jelentette be, hogy amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni a koalíciós tárgyalások során arról, melyik párt melyik minisztériumot kapja, a vakszerencsére bízhatják a dolgot.
Mint arról beszámoltunk, abban már megállapodtak, hogy 18 helyett 16 minisztérium lesz, a családügyi tárca ugyanis megszűnik, az energiaügyi tárcát pedig összevonják a gazdaságival.

Csütörtökön reggel kilenc órától a tervek szerint a parlamentben folytatódik az egyeztetés a közös kormány megalakításáról az Európa-barát pártok és a kisebbségi frakció képviselői között.
A pártoknak emellett a közös kormányprogramról is meg kell állapodniuk, ami nem könnyű, hiszen az ország költségvetésének helyzete aggasztó, nyolc százalék körüli deficitre lehet számítani, így a leendő kabinetnek a jövő évi költségvetés elfogadása mellett fájdalmas és népszerűtlen intézkedéseket is el kell fogadnia a büdzsé rendbetétele, a kiadások lefaragása érdekében.
Ugyanakkor ez sem egyszerű, az USR szerint ugyanis a pénzügyminisztérium nem bocsátott minden adatot a rendelkezésükre.

A jelenlegi 18 helyett csak 16 minisztérium működne a következő kormányban, és csökkentenék az állami apparátus létszámát – kiszivárgott sajtóhírek szerint ebben állapodtak meg szerdán a négypárti koalíciós szándéknyilatkozatot aláíró pártok.
A négy párt arról is nehezen állapodik meg, hogy közös államfőjelöltet állítsanak. Van, aki szerint párton kívüli, köztiszteletben álló személyiséget kell indítani, ugyanakkor kérdéses, hogy melyik párt javaslatát fogadják el a többiek, és ez hogyan hat a legfontosabb állami tisztségek – a miniszterelnök, a szenátus és a képviselőház elnöke – elosztására.
A kiszivárgott hírek szerint a PSD nem szeretné, hogy Ilie Bolojan, a PNL ügyvivő elnöke legyen a miniszterelnök, inkább megtartaná a tisztséget Marcel Ciolacu jelenlegi miniszterelnök, a párt elnöke számára, már csak azért is, mert a választáson a szociáldemokraták végeztek az első helyen.
Abban ugyanakkor állítólag egyetértenek, hogy a miniszterelnöki tisztséget nem rotációs alapon töltik be, hanem az a párt viszi végig, amely megkapja.
Az egyeztetések folytatódnak, a pártok szeretnék, ha az új kormányt még karácsony előtt beiktatnák.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
1 hozzászólás